Fidesz: "messziről bűzlik" Gyurcsány Ferenc 1,5 milliárdos brüsszeli megbízása

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc "hiába bújik az ügyvédek szoknyája mögé, messziről bűzlik" a családi cégének 1,5 milliárdos brüsszeli megbízása.fidesz-logo_A kormánypári képviselőcsoport ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy a DK elnöke sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a tulajdonában lévő Altus Zrt. első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben. A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében azt mondta ki, hogy a miniszterelnök valótlanul állította 2015 májusában az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja.

A Fidesz reagálásában azt írta, a vak is látja, hogy Gyurcsány Ferencet Brüsszelből pénzelik a családi cégén keresztül, ő pedig Brüsszel politikai megrendeléseit teljesíti. A megbízás valódi hátteréről sem ő, sem az Európai Bizottság nem volt hajlandó semmit nyilvánosságra hozni - tették hozzá.

"A metrókocsikat szállító Alstom 2,3 millió eurós kenőpénzeiből Medgyessy Péter 600 ezer eurót tett zsebre. Kíváncsian várjuk utódja, Gyurcsány Ferenc válaszát is, hogy neki jutott-e és ha igen, mennyi az Alstom-kenőpénzekből, hiszen az ő miniszterelnöksége idején írták alá az Alstom-szerződést" - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com