• 4 ℃ / 9 ℃

Fidesz: rekordnagyságú béremelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók

A kormány minden eddiginél nagyobb béremelési programot indított szeptembertől az egészségügyi szakdolgozóknak, annak eredményeként az ágazatban 65 százalékkal növekedhetnek a jövedelmek 2019-re - mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten.fidesz-logo_Halász János úgy fogalmazott, az egészségügyben a rendszerváltás óta, 26 éve nem volt példa ilyen mértékű és ennyire kiszámítható többéves béremelési programra. Kiemelte, az egészségügyi szakdolgozók jövedelme négy lépésben növekedhet: a bérek idén szeptemberben átlagosan 26,5 százalékkal emelkednek, majd jövő novemberben 12 százalékkal, az azt követő két évben pedig 8-8 százalékkal.

A szóvivő szerint mindez azt mutatja, hogy míg a baloldal kormányzása idején az egészségügyben pénzelvonás, kórházbezárás, elbocsátások és összességében létbizonytalanság volt tapasztalható, addig a Fidesz megbecsüli és támogatja az ágazatot, valamint az abban dolgozókat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.


Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com