Fokozott járőrözés a főváros turisztikailag frekventált területein

Fokozott bűnügyi, közrendvédelmi és idegenrendészeti ellenőrzést tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros turisztikailag frekventált területein.

budapesti_rendorseg_nyomott_2

Tarlós István főpolgármester és Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya kedden közleményben jelezte: kiemelt feladatnak tekintik a turisták személy- és vagyonbiztonságát, a turisztikai szezont speciálisan jellemző jogsértések megelőzését, megakadályozását és ezek gyors felderítését. A járőrözéseken fokozott figyelmet fordítanak például arra, hogy visszaszorítsák és felderítsék a tiltott szerencsejátékok szervezését, nagy értékű gépjárművekre elkövetett trükkös lopásokat, a tiltott kéjelgést, a zseblopást.

Ellenőrzést, járőrözést folyamatosak tartanak majd a budai Várban és a Citadellán, valamint azok környékén, a történelmi Belváros területén, a Margitszigeten, a Hősök terén, a Városligetben, a metróállomásokon, valamint az aluljárókban.

A fővárosi rendőrség közösen járőrözik a Készenléti Rendőrséggel például az I. kerületi Batthyány téren, a II. kerületi Széna téren, az V. kerületben a Ferenciek terén és a X. kerületben az Örs vezér terén.
A leginkább látogatott zöldövezetekben - így a Városligetben, a Népligetben és a Városmajorban - a Készenléti Rendőrség lovas rendőrei lesznek jelen. A fővárosi önkormányzat támogatásával a budai Várban, a Hősök terén és a Citadellán kerékpáros rendőrök állnak szolgálatba.

A közlemény szerint a BRFK továbbra is szorosan együttműködik polgárőr egyesületekkel. A járőrözéshez a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága, vagyis a korábbi közterület-felügyelet mellett a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szövetség is csatlakozik.

Kitértek arra is, hogy a rendőrség úgynevezett szállodai kapcsolattartó rendszert működtet. Ennek lényege, hogy minden rendőrkapitányságon kijelölt munkatárs tart kapcsolatot a kerületében működő szállodák, panziók biztonsági szolgálatával, recepcióvezetőivel. A frekventált kerületek rendőrkapitányságain idegen nyelvet beszélő rendőrök teljesítenek szolgálatot, valamint szükség esetén áldozatvédelmi referensek segítik a sértetté vált külföldieket.

Ellenőrizni fogják a fővárosi közlekedésrendészeti szakemberek az autópályák, autóutak ki- és bevezető szakaszait. Péntekenként és vasárnaponként pedig járőrök segítik a közlekedést, hogy ne alakuljanak ki nagyobb torlódások.

A közleményben arról is írtak, hogy a BRFK magyar és idegen nyelvű promóciós kiadványokat állított össze, s a rendőrök napközben a Hősök terén álló információs centrumban segítik az oda látogatókat.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com