Főpolgármesteri Hivatal: a főváros tiszteletben tartja a Kúria döntését

A főváros tiszteletben tartja a Kúria döntését, de a kerületeknek kell változtatniuk - reagált a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága az MTI megkeresésére szerdán a hajléktalanrendelettel kapcsolatos kúriai határozatra.

kúriaA Kúria szerint törvénysértő a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodását jogellenesnek minősítő fővárosi közgyűlési rendelet egyik mellékletének több pontja, amelyekben a kerületi tulajdonú közterületeket sorolják fel.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kúriai határozat szerint a törvényellenesnek minősített pontokat május 31-ével megsemmisítik.

Az indokolásban a Kúria kifejtette: a melléklet a szabálysértési törvény felhatalmazásán alapul, ezért annak keretei között állapíthat meg szabályokat. A melléklet legtöbb pontjában azonban felfedezhetőek olyan elemek, amelyekkel az adott kerületi önkormányzat javaslata törvénysértést előidézve túllépett a szabálysértési törvényben foglalt felhatalmazáson. Az indokolás szerint számos közterület esetén nem állapítható meg, hogy milyen védett érték miatt jelölték azokat ki.

A Kúria szerint a szabályozásból minden kizárt közterületnél egyértelműen ki kell derülnie a védett közérdek mibenlétének, ezért a szabálysértési törvény felhatalmazásának kereteit meghaladja az az önkormányzati rendeleti rendelkezés, amely az önkormányzat illetékességi területének egészéről, vagy annak jelentős, összefüggő területeiről kizárja a hajléktalanokat. A kizárttá tett közterület lehatárolásának mindig egyértelműnek kell lennie - tették hozzá.

A Kúria által megsemmisített tíz pontban a II., a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XXI., és a XXII. kerület javaslatai szerepelnek, a hatályban hagyott négy pontban pedig a VI., a XI., a XVIII. és a XX. kerület által megjelölt közterületek vannak.

A Fővárosi Közgyűlés 2013. november 14-i ülésén fogadta el azt a rendeletet, amelyben kijelölték azokat a területeket, ahol szabálysértésnek minősül az életvitelszerű közterületi tartózkodás. Ennek a rendeletnek az első pontjában a főváros által kijelölt, a másodikban a kerületi területeket határozták meg. A Kúria egy korábbi döntésével az 1. melléklet egy pontját már megsemmisítette, emiatt a rendeletet a közgyűlés tavaly december 3-án módosította.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com