Gyurcsány tárgyalásokat kezdeményez Botka Lászlóval (2. rész)

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a jövő héten tárgyalásokat kezdeményez a szocialista Botka Lászlóval, akit az MSZP kongresszusa várhatóan szombaton miniszterelnök-jelöltté választ.Nem kell félni a koalíciótól - üzente a volt miniszterelnök Botka Lászlónak a DK szervezeteinek szombati értekezletén elmondott beszédében. Gyurcsány Ferenc, aki előre is gratulált és sok sikert kívánt a szegedi polgármesternek, felidézte a 2005-ös államfőválasztást, amikor a szocialisták annak ellenére is ragaszkodtak saját elképzelésükhöz és saját jelöltjükhöz, Szili Katalinhoz, amikor tudták, hogy koalíciós partnerük ellenkezése miatt nem lehet majd megválasztani. A pártelnök úgy fogalmazott: arra kéri az MSZP kongresszusának résztvevőit, ne kövessék el azt a hibát, amit az elődeik.

A demokratikus politikai versengésben egyik pártnak sincs több joga a másiknál, de a nagyobbnak több felelőssége van - idézte fel, hogy a 2005-ös államfőválasztás után összehívott gyűlésen mit mondott az eredményt vereségként megélő szocialista párt tagjainak. Az összefogás mellett érvelve történelminek nevezte a jövő évi szavazást, ahol véleménye szerint az dől el, hogy "arra megyünk, amerre a miniszterelnök akar menni", vagy pedig Nyugat felé.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:




A 2018-as választásnak csak úgy lehet nekimenni, hogy azon győznek, de győzni csak úgy lehet, ha a demokratikus oldal minél több szereplője tisztességesen együttműködik - jelentette ki. Nem ellenséget nehéz teremteni, hanem békét, a szocialistákkal pedig arra kellene szövetkezni, hogy békét teremtenek és elfogadják, hogy különböznek egymástól - mondta a DK elnöke.


Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy miközben egyes témákban azokkal a politikusokkal is vitatkoznak, akikkel a fő kérdésekben egyébként egyetértenek, de mintha ezekből a vitákból kiveszett volna a tisztelet. Feltette a kérdést, hogyan akarnak egy másik világot teremteni, ha a politikus kollégáikkal szemben sem tudnak tiszteletet mutatni. Hozzátette: a verseny és a tisztelet megférnének egymás mellett.


A volt kormányfő leszögezte, azokkal akar együttműködni, akik hisznek abban, hogy ez a hatalom leváltható, akik tudnak és akarnak érte tenni és nem félnek kimondani, hogy ami most történik, az az utóbbi 27 év magyar történelmének a "legsötétebb bugyrai közé tartozik". Semmilyen értelemben nem kell megbocsátani a jelenlegi hatalomnak, mert tönkreteszi az országot - nyomatékosította szavait.


A DK elnöke kijelentette, hogy a párt története legjobb választási szereplésére készül, de ez önmagában nem elég. Véleménye szerint az a legfontosabb, hogy "újra demokrata, európai, polgári kormány legyen" és oda vigyék az országot, ahová el akarták vinni a rendszerváltozás idején. Saját pártját elemezve közölte, a DK-t azért alapították, hogy a demokratikus magyar és európai hagyományok folytatója legyen, ezért lényeges kérdésekben nem kötnek kompromisszumot, ragaszkodnak az elveikhez és távol tartják maguktól a korrupciót. A DK egy nyugatos világot képzel el, amelyben tisztelik az emberi méltóságot, a férfinak nincs több méltósága, mint a nőnek és a politikusok nem gondolják, hogy nekik családtervezési tanácsadónak kell lenniük - jelentette ki.


Magyarország mintha a kirekesztés hazájává vált volna, ahol a bibói szabadság kis körei helyett az "orbáni kirekesztés" kis körei vannak jelen  - fogalmazott, érzékeltetve, szavaival nem csak a politikai életre céloz. A DK azt gondolja, hogy mindenki ott szavazzon, ahol adózik, az istenhitet pedig magánügynek tartja - hangsúlyozta. A méltányos egyenlőtlenség pedig sokkal jobb, mint a méltánytalan egyenlőség - tette hozzá, kiemelve, nem az MSZP gazdagokat megadóztató javaslatáról akar vitát nyitni.


Gyurcsány Ferenc gondolatmenetét folytatva azt mondta, jelszavakkal lehet sikeresen kampányolni, de kormányozni nem. Sok politikus viszont csak annyit tud, amennyit egy jelszóval ki lehet fejezni, a jelszó viszont félre fog vezetni, mert azzal nem írható le a világ sokszínűsége - érvelt. A pártelnök a magyar közélet jó fejleményének nevezte, hogy az utóbbi években megjelent az a fiatal generáció, amelynek tagjai nem a szélsőjobboldali erőknél, hanem európai, demokratikus, jogállami módon keresik az igazukat. A Momentum Mozgalom hordozója ennek a kultúrának - mondta a pártelnök, aki több megértést kért hallgatóságától ezen fiatalok felé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com