Határzár - Tóbiás: közös európai megoldás kell a migráció problémájára

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint csak egy közös, hosszú távú európai megoldás megtalálásával lehet jó választ adni a migráció valós problémájára.mszpTóbiás József szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón kijelentette: a kormány a nemzeti konzultációval, valamint az ehhez kapcsolódó plakátkampánnyal és a kerítésépítés bejelentésével felesleges politikai gyűlöletkampányt folytat, ami biztosan nem megoldás az ország és Európa biztonsága, továbbá a menekültek humanitárius helyzete szempontjából.

Tóbiás József szerint csak közös európai fellépéssel lehet megoldani a migráció leginkább 10-20 év múlva jelentkező problémáját, ezért egyebek mellett azt kezdeményezte, hogy az unió gyűjtsön forrást a menekültek országainak biztonságosabbá tételére.

Az MSZP egy európai alap létrehozását is indokoltnak tartja a schengeni határszakasz megerősítése érdekében. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a menekültekkel szemben humánusnak kell lenni, ugyanakkor az illegális bevándorlókkal szembeni biztonságot is meg kell teremteni.

A szocialisták pártelnöke az utóbbi cél szempontjából hosszú és rossz megoldásnak nevezte a kerítésépítést, és bejelentette: az MSZP módosító javaslatban terjeszti elő, miként lehetne más módszerrel, rövidebb időn belül biztosítani az ország zöldhatárát.

Tóbiás József arra is felszólította a kabinetet, hogy adjon világos tájékoztatást a migráció valós helyzetéről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com