Hende: akár jövőre megkezdődhet a helikopterbeszerzés

A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések - mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.

Az Országgyűlés által elfogadott jövő évi költségvetés szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) mintegy 250 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezzel a HM költségvetése 2015-ben mintegy 9 milliárd forinttal emelkedik az idei évhez képest.

Download

A kormány döntése szerint a pápai repülőtér fejlesztési munkálatai jövő évi ütemének megvalósításához szükséges forrásokat, valamint a walesi NATO-csúcson hozott döntések alapján felállítandó magas készültségű összhaderőnemi kötelék (VJTF) magyar komponensének felkészítési, felszerelési költségeinek jövő évi fedezetét is a HM fejezet támogatási főösszegén felül biztosítják.

Hende Csaba elmondta, hogy a katonai életpályamodell részeként július elsejétől megvalósuló illetményfejlesztéshez szükséges többletforrást a központi költségvetés céltartalékából fedezik. A jelenlegi mintegy 70 milliárdos bértömeg 30 százalékos emelésére éves szinten 22 milliárd forintra van szükség.

A 2015.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

július 1-jétől megvalósuló emelés fél éves költsége ezért mintegy 11 milliárd forintot tesz ki. Így a kiadási főösszeg és a bértömeg növekedése folytán a honvédelmi költségvetés mintegy 20 milliárd forinttal növekszik 2015-ben, ez csaknem 10 százalékos emelkedést jelent 2014-hez képest - tette hozzá.

A jövő júliustól megvalósuló 30 százalékos emelésen felül 2019. január elsejéig évente további 5-5 százalékos, vagyis négy év alatt összesen 50 százalékos illetményemelést kapnak a katonák. Ezzel együtt fokozatosan egy új katonai életpályát vezetnek be.

Ennek részeként rendezik az illetményrendszert, a jelenlegi 32 féle pótlék helyett lényegesen kevesebb lesz, aminek forrásai ezentúl is részét képezik a bértömegnek. Mint elmondta, az eltöltött évek mellett a teljesítményt, a tudást és a tapasztalatot egyaránt figyelembe kell venni. Garantálni kell az előrelépés lehetőségét - fejtette ki a miniszter, hozzátéve: azt szeretné, hogy mind a tiszti, mind az altiszti kar méltó módon élhessen. Több részletszabályon még dolgoznak, de a koncepciót január elején megkapják a csapatok és az érdekvédelmi képviseletek, akiktől várja majd a véleményeket.

Hende Csaba szólt arról is, hogy a tiszti állományban stagnálás figyelhető meg, az altiszti állományban viszont fájdalmas veszteségeket szenvedtek el. Márpedig - mint mondta - egy jól kiképzett katona sok évbe és sok pénzbe kerül, így ha otthagyja a honvédséget, az a leginkább kidobott pénz, a legnagyobb veszteség. Ezért is szükséges az altiszteket és a legénységet preferálni a megnövekedett bértömeg elosztásánál.

Kitért arra is, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium vagyonkezelésében lévő helikopterek legkésőbb az évtized végére elérik a gyártó-tervező irodák által engedélyezett üzemidőt. Ezért a HM, együttműködve a társminisztériumokkal és azon állami, közfeladatot ellátó szereplőkkel (Terrorelhárítási Központ, ORFK-Légirendészet, Országos Mentőszolgálat, katasztrófavédelem), összeállítottak egy követelményrendszert, amely hosszú távra megoldhatja a helyzetet.

A tervekben maximum 30 helikopter beszerzése szerepel, a becsült forrásigény a Magyar Honvédségnél 142 milliárd, a rendvédelmi és közfeladatot ellátó szervezeteknél 30 milliárd, vagyis összesen mintegy 172 milliárd forint. Hende Csaba azt mondta: a tender kiírásához már csak a pozitív kormánydöntésre és a forrás hozzárendelésére várnak.

A miniszter kiemelte: a kritériumokat általánosságban fogalmazták meg, hogy a lehető legtöbb helikoptergyártó cég ajánlatot tudjon adni. A szállítási szerződést akár 2015 végére aláírhatják, így a helikopterek szállítása 2016-17-től várható.

A tárca folytatja a honvédelmi célokra feleslegessé vált eszközök és ingatlanok értékesítését. Hende Csaba elmondta: csak idén 944 millió forint értékben írtak alá adásvételi szerződéseket inkurrens eszközökre. Folyamatban van még több mint negyven ingatlan értékesítése, ezek összértéke meghaladja a négymilliárd forintot.

Jövőre is folytatják a hadiipar fejlesztését. Egyrészt - jegyezte meg a miniszter - fontos, hogy minél inkább csökkentsék az ország függőségét olyan kritikus területen, mint a honvédelem, másrészt a magyar hadiipar is jelentős mértékben hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez.

A honvédelmi tárcánál a közelmúltban Puskás Attilát nevezték ki védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárrá, aki korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ gazdasági igazgatója volt. Hende Csaba elmondta: többek között Puskás Attilának köszönhető, hogy a budapesti Honvédkórház működési költségvetésében 2010-hez képest éves szinten 3,5 milliárd forintos megtakarítást sikerült elérni. Mindezek nyomán a honvédelmi miniszter sokat vár az új védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárától.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com