HM: hazatért a honvédség nagyjavításon átesett AN-26-os szállítógépe

Hazatért a honvédség AN 26-os szállítógépe Kijevből, ahol nagyjavításon esett át és megkapta az alkalmassági bizonyítványát is - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a 406-os oldalszámú repülőgép három hónapos nagyjavítását még március végén rendelte meg a honvédelmi tárca több mint 700 millió forintért.

Magyar_Honvédség_Logo

A gyártó által felhatalmazott kijevi javítóüzemben teljes körű javításon és ellenőrzésen esett át a haditechnikai eszköz: szinte darabjaira szedték, megvizsgálták, amit kellett részben vagy teljesen felújítottak, kicseréltek. A javítás után a gép megint évekig repülhet - tették hozzá.

A Fenntartó Operatív Munkacsoport - a repülőműszaki szakmát legmagasabb szinten egyesítő fórum - műszaki követelményei szerint a gép sárkányszerkezetének fődarabjait és segédberendezéseit kellett átvizsgálni és szükség szerint javítani.

Az idén áprilisban nagyjavításra átadott "Ancsa" ellenőrzését, valamint hajtómű-próbáját június közepén hajtotta végre egy magyar szakértői csoport Kijevben. Ezt követően - június 23-án - a magyar légiközlekedési hatóság szakemberei és a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítószázad hajózó és műszaki állománya a helyszínen elvégezte a tesztrepüléseket - közölték.

A javítás után a honvédségnek újabb gépe áll készen az augusztus végén elkezdődő baltikumi légtérrendészeti feladatok ellátásának logisztikai biztosítására - írták.

A magyar honvédség 2015 őszétől Gripen harci repülőkkel fogja ellátni négy hónapon keresztül a balti légtérrendészeti feladatokat, majd rotációban váltja a magyar gépeket a többi európai NATO-tagállam légiereje.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com