Hősi halált halt ejtőernyősökre és katonákra emlékeztek Pápán

Hősi halált halt ejtőernyősökre és katonákra emlékeztek a légierő napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen Pápán, a Magyar Honvédség bázisrepülőterén pénteken.

hoFucsku Sándor, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának vezetője beszédében hangsúlyozta: az ünnep közösségformáló erő és egyben jó alkalom arra is, hogy meghatározzuk az előttünk álló feladatokat. Mint mondta, Nagyboldogasszony napja, mely egyben a magyar légierő napja is, kiemelkedő szakrális ünnep, annak állít emléket, hogy Szent István ezen a napon ajánlotta országát a Szűzanya oltalmába.

A parancsnok hozzátette: Pápán, ahol nemcsak a hazai, de a nemzetközi katonai szervezetek is jelen vannak, ez az ünnep még nagyobb jelentőségű. A vezérőrnagy ünnepi beszédében az elmúlt időszak katonai fejlesztéseiről szólt, és a légierő kötelékében dolgozók magas színvonalú munkáját méltatta.

"Ha az ünnep megérkezik életünkbe, akkor ünnepeljünk egészen" – idézte Márai Sándor szavait Fucsku Sándor. Hozzátette: ez a nap jó alkalom a közös ünneplésre, amely az elődök, egykori kollégák jelenléte nélkül nem lenne teljes.

A vezérőrnagy kiemelte, hogy a légierő haderőnem mindig is kiemelkedő szerepet játszott a Magyar Honvédség életében, hiszen olyan, technikailag képzett állományt foglal magában, amely nélkül a repülőezredek üzemeltetése nem lenne elképzelhető.

Hangsúlyozta, hogy a folyamatos fejlődés elengedhetetlen feltétele a légierő működésének. Ezen belül is különös jelentőségű a negyedik generációs Gripen vadászrepülőgépek megjelenése, amelyek a hazai és a nemzetközi kötelezettségeinkből adódó feladataink kiszolgálására is alkalmasak.

Fucsku Sándor szólt a háromdimenziós NATO-radarok rendszerbeállításáról is, amely a légtérvédelem szempontjából nagy előrelépést jelent.

Az emlékezőknek küldött köszöntő levelében Benkő Tibor vezérezredes, honvédvezérkari főnök a repülő elődök példaértékű helytállását méltatta. A mai "mindennapi hősökről" szólva pedig úgy fogalmazott, szakmai tudásuk, áldozatos munkájuk a légierő működésének elengedhetetlen feltétele.

A légerő napja alkalmából Fucsku Sándor elismeréseket adott át, majd a Magyar légierő címmel meghirdetett alkotóművészeti pályázat díjátadása következett. Az ünnepség zárásaként a résztvevők megkoszorúzták a hősi halált halt ejtőernyősök és pápai katonák emlékhelyét.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com