Idén hosszabb nyitva tartással várják az adományozókat

Ebben az évben hosszabb ideig, 22 napon keresztül fogadják az adományokat a Mikulásgyárban, Budapesten. A Hősök tere közelében felállított adományozói központ december 1-je és 22. között tart nyitva 9 és 21 óra között, emellett több más gyűjtőponton is várják a felajánlásokat - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője szerdán az MTI-vel.Az összegzés szerint ilyen hosszú ideig még sosem dolgoztak a gyár önkéntesei, de a tavalyi akció tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség van a hosszabb nyitvatartási időre. Az Ötvenhatosok terén felállított központi helyszín mellett a Lurdy Házban, országszerte a Toyota márkakereskedésekben és a Hungaroringen is várják az adományokat. Aki nem tud személyesen elmenni a Mikulásgyárba, annak ajándékait a legtöbb postán ingyenesen átveszik, és a központba szállítják.

A jótékonysági akció keretében elsősorban tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú ruhákat, könyveket és játékokat várnak a szervezők a Mikulásgyár fő üzemében, ahol számos ünnepi programmal várják az adományozókat. A főszervező tájékoztatása szerint a Mikulásgyár külföldön is ismert és nagyon népszerű.

Már hetek óta érkeznek ajándékok a világ minden tájáról, így küldtek ajándékot Houstonból, Tokióból, Kolozsvárról és Csíkszeredáról is. A NASA főhadiszállásáról, Houstonból például egy játék űrrepülőgépet küldtek az ott lakó magyarok. A főszervező közlése szerint nagyobb adomány várható Londonból, ahol a kint élő magyarok egy csoportja szervezetten gyűjt a Mikulásgyár részére.
    
A közlemény felidézi, hogy a Lurdy Házban már harmadik éve működik kihelyezett gyűjtőhelye a Mikulásgyárnak, itt 2016-ban több mint 15 ezer kilónyi ajándék gyűlt össze a rászorulóknak. Hagyományosan a Magyar Vöröskereszt is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz, a szervezet az adományok gyűjtésében vesz részt és segít azok eljuttatásában a rászoruló családokhoz.

A Magyar Posta több mint tíz éve támogatja a kezdeményezést. Az adományozók által a postákon ingyenesen leadott, "Mikulásgyár" felirattal ellátott, becsomagolt dobozokat a Magyar Vöröskereszt raktáraiba szállítja. Zsolnai Endre közleményében felidézi: évről-évre nő az adományozási kedv, minden évben rekordmennyiségű adomány gyűlik össze a jótékonysági akció során. Tavaly 137 ezer kilogrammnyi ajándék érkezett a gyárba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com