Árvíz - Apad a Rába és a Lajta

Apad a Rába és a Lajta, ha utóbbi nagyon lassan is; több folyószakaszon meg is szüntették az árvízvédelmi készültség szintjét - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-vel.

rbaA Rábán Gyirmót, Koroncó és Mérges térségében este hat órától megszűnik az - addig első fokú - árvízvédelmi készültség - közölte Németh József.

Jelezte azt is: vasárnap este hat órától a Duna-menti és a Mosoni-Duna balparti belvízvédelmi szakaszon, hétfőn reggel nyolc órától a Marcal mentén megszűnt az első fokú belvízvédelmi készültség.

Az igazgatóság korábbi közlése szerint a szakemberek arra számítanak, hogy Mosonmagyaróvárnál a Lajta vízszintje kedden késő estére csökkenhet az első fokú készültség határértéke alá.

Mint írják, a vasárnap a felsőbb szakaszokon hullott eső hatására valamelyest emelkedett a Rába szintje, de reggelre ismét apadni kezdett a folyó. A következő napokban az alsó szakaszon további apadásra, a felsőbb szakaszon stagnáló, lassan apadó vízjárásra számítanak a szakemberek.

A Marcal vízszintje a Győrhöz közeli Gyirmótnál megközelítette az első fokú készültség szintjét, de - a felső szakaszhoz hasonlóan - már itt is apad a folyó.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com