Árvíz - Két település lakóit kitelepítik Zalában (2. rész)

Zalaszombatfa és Szijártóháza lakóit kitelepítik vasárnap délután, mert a megáradt környékbeli patakok miatt jelentős mennyiségű víz veszi körbe az ott élőket - jelentette be az országos katasztrófavédelmi főigazgató vasárnap Lentiben.

tűzBakondi György a védekezési munkákról a Zala megyei településen tartott sajtótájékoztatón elmondta: Szijártóházán 32, Zalaszombatfán 50 ember él, még sötétedés előtt kihozzák őket a lakóhelyükről, és Lentiben biztosítanak számukra elhelyezést.

Kész terv van arra is, hogy a Kerka és a Lendva további áradása esetén Alsólovászi, Szécsisziget és Kerkaszentkirály mintegy 130 lakóját is kitelepítik, de ezt egyelőre a vízügyi helyzet nem indokolja - jelezte Bakondi György.

A legutóbbi adatokat ismertetve elmondta: nem kedvezőek az időjárási előrejelzések, mert további jelentős mennyiségű eső várható, a legtöbb a Duna-Tisza közén, 25-35 milliméter, és ez a kedvezőtlen helyzet még legalább két napig biztosan eltart.

Magyarországon 219 kilométeren van jelenleg árvízvédelmi készültség, 149 kilométeren első-, több mint 56 kilométeren másod-, 13 kilométernél is hosszabban pedig harmadfokú védekezés folyik. Összesen 64 településen zajlik valamilyen szintű védekezés az áradás miatt, Zalában 18, Vasban 26, Somogyban és Győr-Moson-Sopron megyében 7-7, Baranyában öt, Veszprémben pedig 1 településen.

Vasárnap délig összesen 168 embert telepítettek vagy menekítettek ki, Zalában Lentiből, Murarátkáról és Nemesnépről, de Siófokon, a vasi Csákánydoroszlón és a Győr-Moson-Sopron megyei Kunszigeten is szükség volt kimentésekre. A többség nem igényelte a közösségi elhelyezést, mindössze 24 embernek kellett szállást és ellátást biztosítani - részletezte.

Bakondi György összesítése szerint vasárnap 3126 ember vett részt a védekezési munkálatokban, a katasztrófavédelem több mint ezer munkatársával, több száz önkéntes tűzoltó, rendőr, polgárőr, de nagy számban segítenek civilek, illetve gazdálkodó szervezetek képviselői. A katasztrófavédelemnél a fővárosból és Somogyból vezényeltek erősítést Zalába.

A védekezéshez 446 technikai eszközt vetettek be, többségében teherautókat, szivattyúkat, munkagépeket és autóbuszokat, de éles helyzetben most először alkalmazták a katasztrófavédelem drónját is, amely a legmegközelíthetetlenebb helyekről is tud adatokat, felvételeket szolgáltatni. Országosan eddig több mint 70 ezer homokzsákot és 750 köbméter homokot használtak fel.

Zala megyében négy települést nem lehet megközelíteni közúton, Bödeházát, Szijártóházát, Zalaszombatfát és Gáborjánházát, ahol összesen 220-an élnek. Országszerte 32 út van teljesen lezárva, 24 részlegesen. A zalai Rédics és Csömödér között, valamint a somogyi Bábonymegyernél a vasúti közlekedés is szünetel, mert a töltést alámosta a víz. Körmenden vasárnap délben nehézteherautókkal terhelték le a régi vasúti hidat, nehogy elsodorja azt a Rábán várható áradás.

Baranyában egy halastó kifolyó vize elzárta az Alsómocsoládra vezető utat, ezért a települést nem lehet megközelíteni, de további három településsel együtt összesen 21 ingatlant több ezer homokzsákkal kell védeni. Szolnok megyében 22 lakóházat veszélyeztet a víz, azért ott is homokzsákolással és szivattyúzással védekeznek.
Bakondi György hangsúlyozta: minden szükséges eszköz, létszám, speciális felszerelés, elhelyezési és ellátási feltétel biztosított.
Mint mondta: először fordult elő, hogy külföldről, Szlovénia felől tudták megközelíteni a négy elzárt zalai települést, így most mindenütt rendőr és katasztrófavédelmi tiszt teljesít szolgálatot és segíti a polgármesterek munkáját. Folyamatosan figyelőszolgálat működik a nyolc zalai záportározónál, hogy a telítettségük ne okozzon gondot, többnek a gátját nagy mennyiségű kővel meg is támasztották a biztonság érdekében.
Bakondi György az MTI kérdésére elmondta: a szombat hajnalban Lentiben kitelepített több mint 120 ember egyelőre nem térhet vissza otthonába. Erre akkor lesz lehetőségük, ha az elöntést okozó túlcsordult lendvadedesi víztározónak nem lesz vízutánpótlása, de addig is vasárnap néhány órára ismét visszatérhettek az emberek, hogy a szükséges holmijaikat magukkal vigyék a házukból.

Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnökeként arról beszélt, hogy jelentős károkat okozott a lendvadedesi tározóból szombaton lezúduló víz Rédicsen, de hasonló veszélyhelyzet már nincs. Kitért arra is, hogy a most elzárt négy településre vasárnap délelőtt orvost és élelmiszert tudtak bejuttatni. Szukics Ferenc megbízott Zala megyei rendőrfőkapitány azt mondta: a 122 zalai rendőr mellett 54 készenléti rendőr teljesít szolgálatot Lenti térségében. A készenléti rendőröknek az a feladatuk, hogy a kitelepítettek otthonaira, azok vagyonbiztonságára vigyázzanak.

Kossa György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság iparbiztonsági főfelügyelője elmondta, hogy a térségben 500 civil és több mint 300 hivatásos állományú erő segíti a védekezést, de nagy létszámban vannak jelen pénzügyőrök is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Murán ugyancsak jelentős az ár, ami a feljebb lévő vízfolyásokra is hatással van.

Horváth László, Lenti polgármestere (Fidesz-KDNP) kifejtette: képviselőtársaival folyamatosan járják a várost és informálódnak, hol szükséges újabb beavatkozás az áradás miatt. A kitelepítetteket is tájékoztatják, és igyekeznek megnyugtatni őket, hogy a saját biztonságuk érdekében kell egyelőre távol lenniük az otthonuktól.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com