Árvíz - Tovább emelkedett a Principális-csatorna vízszintje Nagykanizsánál

A Principális-csatorna vízszintje tovább emelkedett szombat reggelre Nagykanizsánál, ahol csütörtök éjszaka már meghaladta a korábban mért legnagyobb értéket.

A Vízügyi Főigazgatóság honlapjának távmérési adatai szerint továbbra is folyamatosan, lassan árad a Principális, reggel nyolc órakor 256 centimétert mutatott a vízmérce Nagykanizsán. Az eddigi rekord az 1993-ban mért 248 centiméter volt. Korábbi közlés szerint a vízügyi szakemberek 260 centiméter körüli vízállásnál várják a tetőzést.
Változatlanul másodfokú árvízvédelmi készültség mellett folyik a védekezés a kiskanizsai városrésznél.

Árvíz Vas megyébenItt családi házakhoz tartozó kiskertek és veteményesek állnak vízben, de az áradás pénteken a közeli Camping utat is elérte. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint az elmúlt napokban mintegy hatezer homokzsák felhasználásával építettek ki kettős védelmi vonalat a csatorna kiskanizsai oldalán. Napok óta folyamatosan erősítik és szükség szerint emelik a nyúlgátak magasságát, a helyszínen mintegy 50 közfoglalkoztatott és önkéntes vett részt eddig is a védelmi munkákban.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com