Kezdetben sok esőre, majd mind több napsütésre lehet számítani a hétvégén

A hétvégén kezdetben sok esőre, majd egyre több napsütésre lehet számítani, a leghidegebb órákban fagypont alatti hőmérsékletre is készülni kell.

Október 23-án hajnalban mínusz 3 fok is lehet, de napközben többórás napsütés várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

omsz

Pénteken általában borult, párás időre lehet számítani. Szinte országszerte ismétlődő jelleggel valószínű csapadék, de estétől a Dunántúl nyugati felén már eláll az eső. Késő estig összességében az ország területén jellemzően 25-30 milliméter körüli csapadékmennyiség hullhat. A Dunától keletre napközben élénk, több helyen erős lesz a szél is.

A leghidegebb órákban 5-9 fok lehet, a nyugati határvidéken lehet ennél egy-két fokkal hidegebb. Napközben a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében 9-12, az Alföldön 12-17 fokig melegszik a levegő, délkeleten lesz a legmelegebb.

A nap folyamán várható sok eső miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyére, valamint a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat péntekre.

Szombaton nyugaton átmeneti ködfoltok képződhetnek. Reggeltől eső, zápor már csak keleten, északkeleten várható, majd kora délutánra ott is megszűnik a csapadék, és egyre többfelé várható napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 4-9 fok között alakul, de a gyengén felhős, szélvédett nyugati területeken akár 0, plusz 1 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb hőmérséklet 11-15 fok között várható.

Vasárnap a reggeli párásság és foltokban előforduló köd délelőtt megszűnik. Legfeljebb elvétve alakulhat ki délután futó zápor, többórás napsütésre lehet számítani. Ugyanakkor többfelé megélénkül, a Dunántúl északi részén meg is erősödhet a szél. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul, de egyes fagyzugokban akár mínusz 3 fokig is lehűlhet a levegő. A nappali maximumok várhatóan 13-17 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com