Időközi önkormányzati választás lesz vasárnap Biharugrán

Polgármestert és helyi képviselőket választanak vasárnap a Békés megyei Biharugrán, ugyanis a képviselő-testület májusban feloszlatta magát.

Bai Zsolt jegyző az MTI-nek elmondta: 841-en szerepelnek a névjegyzékben, ennyien szavazhatnak a négy polgármester- és a tizenkilenc képviselőjelöltre.

választás

Vígh Ilona (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester mellett indul a településvezetői tisztségért a független Nagy László, Tóth Jenő és Makra Tibor. Makra Tibor a 2014-es önkormányzati választáson egyetlen szavazattal maradt alul a 2006 óta polgármester Vígh Ilonával szemben.

A képviselő-testületbe négy tagot választanak, a tizenkilenc jelölt közül Gyulai Mihály a Fidesz-KDNP színeiben indul, a többiek függetlenként.

A testület feloszlatását májusban Bíró Gyula (Fidesz-KDNP), a helyi ügyrendi bizottság elnöke kezdeményezte, a Békés Megyei Hírlap cikke szerint azért, mert problémákat észlelt a település közfoglalkoztatási programjánál.

"A költségvetés átnézésekor fény derült arra, hogy olyan anyagok megvásárlása szerepel a tételek között, amelyek soha meg nem fordultak a polgármesteri hivatal udvarán, egyes beruházásokat túláraztak, 2014-ben megvalósult fejlesztéseket tüntettek fel tavalyiként.

Emellett olyan embereket szerepeltettek a közfoglalkoztatási programban, akik soha nem dolgoztak a projektekben" - idézte a lap Bíró Gyulát.

Az önfeloszlatás mellett a testületből hárman szavaztak, a polgármester és az alpolgármester nem támogatta a javaslatot.

MTI

Hozzászólások


Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Egy budapesti óvodában egy 5 éves kislányt ököllel ütött meg egy kisfiú, a szülőknek mégsem szóltak.

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Magyarországon először figyeltek meg fehércsőrű búvárt a balatonföldvári mólónál december 3-án. Nagy valószínűséggel az elmúlt napokban tomboló északi szél sodorhatta a Kárpát-medencébe ezt a Közép- és Kelet-Európában rendkívül ritkán megjelenő madárfajt - közölte a Magyar Madártani és Természetvéd

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!


Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

A szerb-magyar határon 10 kilométer hosszan már elkészült a kettős védvonal, azaz az okoskerítés.

http://ujhazak.com