Illegális bevándorlás - Jobbik: a kormány célországgá teheti Magyarországot

A Jobbik szerint a Fidesz mindenkit félrevezet a bevándorlásügyben, hiszen kommunikációjával ellentétben valójában olyan intézkedéseket tesz, amelyek Magyarországot tranzitországból célállomássá változtatják a menekülteknek.jobbikMirkóczki Ádám, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, szóvivője fogalmazott így pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte a Fidesz-kabinet minden illegális bevándorláshoz kapcsolódó javaslata megbukott, hiszen azok - például korábbi plakátkampányával ellentétben - nem gátolják, hanem kifejezetten segítik az illegális bevándorlást.

A szóvivő példaként említette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a közelmúltban 59 ezer harmadik országból érkező bevándorlónak tette lehetővé a munkavállalást, emellett utat nyitott a migránsok közalkalmazottként történő foglalkoztatása, valamint család- és egészségügyi támogatása előtt.

A Jobbik mindezek miatt felszólítja a kormányt, hogy vessen véget a kettős beszédnek és döntse el, hogy meg akarja-e oldani a bevándorlás problémáját - mondta Mirkóczki Ádám, aki szerint pártja nem akar "bohóckodni" és a határok tényleges lezárásáról szóló megoldásukat biztosan támogatják. Kérdésre válaszolva megjegyezte, a határvédelmet ellátó egységeket elsősorban olyan emberi élet kioltására nem alkalmas kényszerítő eszközök használatára jogosítanák fel, mint például a vízágyú vagy a gumibot.

Ezen eszközök használata közben azonban kialakulhat olyan szélsőséges helyzet, amikor a katonáknak, illetve rendőröknek éles lőfegyvert is használniuk kell épségük védelmében - tette hozzá a Jobbik képviselője, aki ilyen esetként írta le több ezer bevándorló esetleges erőszakos határátlépési kísérletét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com