Illegális bevándorlás - OGY - Trócsányi: gyorsulnak a menekültügyi eljárások, szigorúbb büntetés az embercsempészeknek

Az igazságügyi miniszter közlése szerint gyorsabbá és hatékonyabbá teszik a menekültügyi eljárásokat, bővítik az ország határainak védelméhez szükséges intézkedések körét, valamint szigorítják az embercsempészeket sújtó büntetőjogi szabályozást a kormány által beterjesztett, a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő törvénymódosítások.

igazságügyi minisztérium

Trócsányi László expozéjában pénteken az Országgyűlésben elmondta, az előterjesztés tíz törvényt érint. A javaslat figyelembe veszi Magyarországnak a dublini rendszerből fakadó kötelezettségeit, illetve a schengeni elvárásokat is - tette hozzá a tárcavezető. Hangsúlyozta, a javasolt módosítás fenntartja a nemzetközi egyezményekben, illetve a közösségi jogban rögzített eljárási garanciákat és a jogállamiság és az európai normák keretei között marad.

Trócsányi László közölte, lehetőség lesz arra, hogy a kormány átmeneti időre tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdessen ki. Bevezetik a határon lefolytatott eljárás, a tranzitzóna fogalmát, a büntető törvénykönyvben megemelik az embercsempészés büntetési tételeit, emellett három új tényállással is kiegészül a kódex: a határzár tiltott átlépésével, a határzár megrongálásával és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozásával.

MTI

Hozzászólások


Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

http://ujhazak.com