Illegális bevándorlás - Orbán: megkezdődött a határzárépítés a horvát határon

Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Orbán Viktor"Ugyanazt az akciót kell végrehajtani, mint amit végrehajtottunk a szerb-magyar határon" - mondta a kormányfő, közölve, hogy több száz rendőrt és katonát vezényeltek a magyar-horvát határhoz. Tájékoztatása szerint 600 katona már a helyszínen van, a nap folyamán további 500, hétvégéig pedig még másik 700 katona érkezik. Emellett ott van már mintegy 200 rendőr, akikhez pénteken még 100-an, a hétvégén pedig további 500-an csatlakoznak.

A nyugat-balkáni embercsempész-útvonal fennmaradt: Magyarország ugyan meg tudja védeni a magyar-szerb határt, de ez nem szüntette meg a bevándorlóáradat utánpótlását, "azzal kell számolni, hogy Magyarország déli határainál továbbra is elhalad az a hatalmas tömeg, amely korábban Magyarországon keresztül akart Ausztriába jutni" - fejtette ki. A kérdés az - folytatta -, hogy a bevándorlók Horvátországból hogyan folytatják az útjukat.

Látható, hogy az egyik ilyen, nem jelentéktelen útvonalat Magyarország felé tervezik, "mi pedig ezt próbáljuk elhárítani" - mondta.
"Nincs olyan homokbucka, vakondtúrás, ami mögé el lehetne bújni úgy, hogy azt remélhetné valaki, hogy törvénytelen módon bejuthat Magyarország területére" - fogalmazott.

Orbán Viktor szerint azonban "amikor helyzet van, akkor mi délről, sem a szerbektől, sem a horvátoktól, nem számíthatunk segítségre". Rosszabb hír továbbá - folytatta -, hogy Magyarország Nyugatról sem számíthat segítségre, "onnan sem csitul majd a bennünket kritizáló hang". Szavai szerint az európai média és politika egy részében a liberalizmus egy olyan válfaja érvényesül, amely "öngyilkos liberalizmus", mert a saját életformánkat sodorja veszélybe.

A miniszterelnök reméli ugyanakkor, hogy Szlovénia komolyan veszi a schengeni határvédelmet.
Orbán Viktor arról is beszélt a rádióinterjúban, hogy a magyar hatóságok már fogtak terroristát. Mint fogalmazott, "tudjuk, kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről". Hozzátette, az akciót arab és angol nyelven irányították hangosbemondókból "megszervezett médiaháttérrel".

A szerdai röszkei eseményeket úgy kommentálta: Szerbia irányából egy felfegyverkezett támadás érte Magyarországot és a határt védő - és az emberiesség szabályait a legteljesebb mértékben figyelembe vevő - magyar rendőröket, amit Szerbia meg sem próbált megakadályozni.

"Mi azt akarjuk bebizonyítani (...), hogy lehet, hogy nagy áradat tart Európa felé, de ha mindenki elvégezné a feladatát, akkor ezt az áradatot meg lehet fékezni, szervezett keretek közé lehet szorítani, és átláthatóvá lehet tenni" - mondta a kormányfő. Utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa nem tudja, kiket enged be: nem egyszerűen bevándorlási problémáról van szó, komolyan kell beszélni a veszélyről, a terrorizmusról is.

Orbán Viktor ismét kiállt ugyanakkor a Magyarország élő muszlim közösség tagjai mellett, akik - hangsúlyozta - értékes emberek. Ezzel kapcsolatban kiemelte: vigyázni kell arra, hogy a keresztény Európa melletti magyar nézetek ne öltsenek iszlámellenes köntöst. Magyarország sosem fog iszlámellenes politikát folytatni - jelentette ki.

Az illegális bevándorlás európai kezelésével kapcsolatban azt mondta: ma minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az illegális bevándorlás utánpótlását megszüntessék, meg kell szakítani ezt "az üzleti láncolatot". Első a határok megvédése, ezt követően lehet a már bejöttek elhelyezéséről vitázni - erősítette meg álláspontját.

A miniszterelnök politikai bűncselekménynek nevezte azt a felvetést, hogy pénzkérdéseket - a strukturális források egy részének megvonását - összekötnének a bevándorlás - a kvótarendszer - kérdésével. Az uniós forrásokkal kapcsolatban megismételte azt az álláspontját, hogy "gyarmat lennénk", ha fennmaradnának a hatalmas különbségek az EU-ban újonnan belépő, korábban kommunista országok és a régi EU-tagállamok között.

Európa éppen azért dolgozott ki bizonyos gazdasági mechanizmusokat - magyarázta -, hogy az újonnan belépő országok ne gazdasági gyarmatként létezzenek, hanem részt tudjanak venni a fair versenyben. Rogán Antal eddigi Fidesz-frakcióvezető miniszterelnöki kabinetfőnökké kinevezésével kapcsolatban a kormányfő elmondta: a kabinetfőnöki poszt "a gyengeségek orvoslásához tartozik". "Túlságosan sok a munka, ami rajtam van (...), nekem is szükségem van fiatalabb emberekre és több segítségre" - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Hatalmas siker: Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki c. filmje!

Hatalmas siker: Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki c. filmje!

Újabb magyar film érdemelte ki az Oscart, ezúttal a rövidfilm kategóriában!

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.


Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

http://ujhazak.com