Január 1-jén megszűnik a 198-as tudakozói hívószám

Január elsejével megszűnik a 198-as tudakozói hívószám, a következő évtől kizárólag az ötjegyű 11800-as telefonszámon érhető el a szolgáltatás - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.

A hatóság tájékoztatása szerint péntektől már hangbemondás sem figyelmezteti a 198-as telefonszámot felhívókat arra, hogy az országos belföldi egyetemes tudakozó hívószáma megváltozott.

nmhh

A rendelkezés értelmében a valamennyi magyarországi vezetékestelefon- és mobiltelefon-előfizető által hívható egyetemes szám mellett az egyes szolgáltatók fenntarthatják saját piaci alapú tudakozószolgáltatásukat is, amelyek szintén 5 számjegyűek.

A 11800-as hívószámú országos belföldi egyetemes tudakozón keresztül a továbbiakban is a lakossági és az üzleti előfizetők vezetékes, valamint mobiltelefonszámairól lehet információkat kérni a nap 24 órájában, ha az érintettek előzetesen hozzájárultak azok közléséhez.

Az NMHH 2013 végén írt ki pályázatot az egyetemes tudakozó működtetésére, azon az összességében legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Invitel Távközlési Zrt. nyert. Az Invitel szerződése korlátozott időre szól, a hatályos európai uniós rendelkezések ugyanis előírják a tudakozószolgáltatás rendszeres felülvizsgálatát.

A közlemény szerint az öt számjegyű hívószámra uniós előírás miatt tértek át, mivel a közösségi szabályozás fokozatosan kivezeti a háromtagú hívószámokat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com