Jobbik: a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen

A Jobbik szerint a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a magyar származású amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják.jobbikGyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője a témában tartott szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek arról beszélt, hogy a héten napvilágra került, milyen mély Soros György és Fidesz kapcsolata. Az üzletember ugyanis nagyvonalúan támogatta az 1980-as években a Fidesz "szárba szökkenését" és a Fidesz alapítóinak - többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kovács Zoltán kormányszóvivőnek - a külföldi tanulmányait - közölte a politikus.

Megjegyezte, méltánytalannak tartja azt a követelést, hogy a Fidesz politikusai fizessék vissza a támogatást, mert a Fidesz az elmúlt években megszolgálta ezt, hiszen Soros György célkitűzéseit és politikáját támogatta. Elmondta azt is, a Jobbik három éve benyújtott egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezte a Magyarországon külföldi támogatással működő nem kormányzati szervezetek (NGO) teljes átvilágítását.

Ezt jövő héten újra benyújtják, és kíváncsian várják, hogy a Fidesz hajlandó-e támogatni őket - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com