Jogsegélyszolgálatot indít az LMP az oktatásban és az egészségügyben dolgozóknak

Jogsegélyszolgálattal szeretne segíteni az oktatásban és az egészségügyben dolgozóknak a Lehet Más a Politika (LMP) - mondta Ikotity István, a párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek.lmpA politikus telefonon elmondta: több jelzést is kaptak, hogy a szombati pedagógus tüntetés előtt megfenyegettek, megfélemlítettek tanárokat, sőt egész tantestületeket, azért, hogy ne vegyenek részt a tiltakozáson, illetve az interneten indított aláírásgyűjtésben.

A események hátterében szerinte az iskolák közvetlen fenntartója, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) áll. Hozzátette, hogy ezzel az "állami retorzióval" nem csak az iskolákban, hanem az egészségügyben és általában az állami szektorban is találkozni lehet.

"Az LMP olyan országot akar, ahol nem fordulhat ilyen elő, s ha már megtörtént, akkor az nem maradhat következmények nélkül. A vélemény szabadsága olyan alapjog, amelyet mindenkinek biztosítani kell" - hangsúlyozta Ikotity István.

A jogsegélyszolgálattal kapcsolatban megjegyezte: elsősorban tanácsadást végeznének a fenti esetek áldozatainak; a szolgálatot a párt honlapján keresztül, anonim módon lehet elérni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com