• -14 ℃ / -6 ℃

KDFSZ: a munkaadók tegyék lehetővé a kereskedelmi dolgozók részvételét a népszavazáson

A kereskedelemben működő munkáltatók politikai hovatartozástól függetlenül minden vasárnapra beosztott munkavállalónak tegyék lehetővé a részvételt a népszavazáson, mivel egy szavazatnak is jelentősége van - mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bubenkó Csaba kiemelte: a szakszervezet arra kéri a tagjait és minden magyar választópolgárt, hogy éljen állampolgári jogával, vegyen részt a népszavazáson és szavazzon nemmel.

választás

Hangsúlyozta: a népszavazás egy össznemzeti ügy, amelynek eredménye meghatározza majd Magyarország jövőjét, társadalmi szerkezetét, kultúráját és vallását is.

Kérdésre válaszolva kifejtette: a népszavazás támogatásáról a szakszervezet vezetői konzultáltak és az egyeztetésen egyhangú döntés született a nemek támogatásáról.

MTI

Hozzászólások


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.


Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!

http://ujhazak.com