Kisgazdák: fenn kívánjuk tartani a szövetséget a Fidesszel, de az nem lehet egyoldalú

Fenn kívánják tartani a kisgazdák a Fidesszel a szövetségi rendszert, de hangsúlyozzák: e kapcsolat nem lehet egyoldalú - erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) országos elnöke beszélt szombaton Budapesten, az egyesület közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.Turi-Kovács BélaElmondta, a tanácskozáson értékelték a Fidesszel kialakított politikai kapcsolatrendszerüket, amely szerintük a 2010-es választások után nagyrészt formálissá vált. A parlamentben a Fidesz-frakcióban politizáló Turi-Kovács Béla kifejtette: a választásokon, így az időköziken is a KPE szervezetei teljes erővel támogatták a Fidesz-jelölteket, mégpedig abszolút sikeresen, mert ott, ahol a KPE tagsága végezte a szervezést, toborzást a választásra, ott a Fidesz "még a mostani rossz szériában is sikert tudott elérni". Ahol viszont "tájidegen emberek" igyekeztek mozgósítani, ott ez többnyire sikertelen volt - mondta.

Megjegyezte, például a februári veszprémi időközi választás után olyan jelzéseket kapott, hogy elfelejtették megköszönni a KPE-seknek a munkát, amit rendkívül sajnálatosnak tart.
A politikus, az Országgyűlés korelnöke sérelmezte azt is, hogy a Fidesz választási plakátjain nem szerepelt a kisgazdák logója.

Turi-Kovács Béla úgy összegzett: fenn akarják tartani a szövetségi rendszert, de az nem lehet egyoldalú kapcsolat, ezért szeretnénk visszaállítani a 2003-tól sokáig érvényes együttműködési lehetőséget. A KPE szombaton megismételt közgyűlést tartott, mert alapszabályát összhangba kellett hozni az új polgári törvénykönyvvel, amit meg is tettek, továbbá megerősítették az elnök és az elnökség megválasztását.

A sajtótájékoztatón kérdezték Turi-Kovács Bélát az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítási javaslatról, amelynek zárószavazását kedden elhalasztotta a Ház, miután nem volt meg a szükséges kétharmados többség.

A képviselő elmondta, aggályosnak tartja az indítványt, amelyet a frakciófegyelem miatt szavazott meg. Szerinte a nemzeti parkok nemzeti kincsek, ezért "idegennek" tart minden olyan korlátozást, amely esetükben a természetvédelmi értékekkel szemben üzleti vagy más alapra helyezi át a rendelkezési jogot. A termőföld egységes kezelése fontos szempont, de garanciák kellenek, hogy a nemzeti parkok felügyeleti, szakmai lehetőségei ne csorbuljanak - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com