Kormánybiztos: egy nagy ugrással kell felzárkózni az oktatás digitalizációjában

Egy nagy ugrással, a legmodernebb technikák és pedagógiai módszerek átvételével kell pótolni az oktatás digitalizációjában meglévő 10-15 éves lemaradást - mondta Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten, az Információs Társadalom Parlamentje című rendezvény második napján.fidesz-logo_A kabinet képviselője az Informatika a Társadalomért Egyesület által szervezett konferencia egyik panelbeszélgetésén hangsúlyozta, az optimális minimumra kell csökkenteni a "digitális bennszülötteknek" számító gyerekek és a tanárok közötti szakadékot, ami elsősorban abból adódik, hogy a pedagógusok több mint fele 45 évnél idősebb és legfeljebb csak továbbképzéseken ismerkedhetett meg a digitális pedagógiai módszerekkel.

Czunyiné Bertalan Judit közölte, a kormány egy olyan, elsősorban interakcióra épülő, tantárgyakon átívelő és az egész iskolai képzést lefedő digitális fejlesztésben gondolkodik, amely a tanárok munkáját is segíti. Kiemelte, olyan programokat szeretnének indítani, amelyek az uniós finanszírozást követően is fenntarthatóak tudnak maradni pénzügyileg és tartalmilag is, az eddigi brüsszeli projektek legnagyobb problémája ugyanis azt volt, hogy viszonylag rövid ideig számoltak a digitális eszközök alkalmazásával, így azokat ma annak ellenére sem használják sok iskolában, hogy azok még mindig rendelkezésre állnak.

A kormánybiztos hangsúlyozta, olyan digitális tudást kell biztosítani a diákoknak, amellyel magabiztosan boldogulhatnak a munkaerőpiacon. Külön kitért arra is, hogy felméréseik szerint a lányok a fiúknál nem kevésbé alkalmasak a digitális szakmakörökre. "Ez most nem valamiféle gendertörténet" - fogalmazott, majd hozzátette, felméréseik szerint a lányok a műszaki pályán ugyanolyan jól teljesítenek, mint a fiúk.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com