Körtéből készül a 2014-es év pálinkája

Körtéből párolják a 2014-es év pálinkáját; a tavasszal debütáló, különleges házasításba hét párlatot válogatottak be a szakemberek.

768g A házasított párlatok hagyományát a Budapesti Pálinkafesztivál vezette be három éve; eddig szilvából, barackból, majd meggyből készült el az év pálinkája.

A felhívásra idén több mint egy tucat hazai pálinkafőzde jelentkezett legjobb körtepárlatával. A beérkezett tételeket a szakértői zsűri vakkóstolás során értékelte illatkarakter, illattisztaság, ízkarakter, íztisztaság és harmónia alapján - közölte az MTI-vel csütörtökön a fesztivál kommunikációs ügynöksége.

A bírák maguk is pálinkafőző-mesterek voltak: Hornung József a Nobilis Pálinkaháztól, Vasas Beáta a Schiszler Pálinkaháztól, Berkes Géza a Harmatrázó Pálinkaháztól, Békési Erika a Békési Pálinkamanufaktúrától és Márton András a Rézangyaltól. A vakkóstolást a Rézangyal főkóstolója, Borbáth Gabriella felügyelte.

A szakemberek végül hét főzde körtepálinkáját, köztük vilmos- és kiffer körte párlatokat választottak ki, így az év pálinkájába végül az aranyérmesnek minősített Gusto, valamint Nobilis, Márton és lányai, Csalló, Tokaj-Hegyalja, Schiszler és Harmatrázó körtepálinkák kerülnek. A különleges blend (házasítás) egészen tavaszig pihen, hogy az ízek tökéletesen összeérjenek benne.

A több hónapos pihenés után a kereskedelmi főzdék prémium blendje díszüvegbe kerül. Az 1500 darab félliteres, sorszámozott palackból először a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhat a közönség 2014. május 15. és 18. között az Erzsébet téren.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com