Kósa: a miniszterelnöknek érvényes és félreérthetetlen programja van Európával kapcsolatban

Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde azt támasztotta alá, hogy egyike azon kevés európai politikusoknak, akinek érvényes álláspontja és programja van Európával kapcsolatban, és ezt úgy tudja megfogalmazni, hogy nem lehet félreérteni.kósaKósa Lajos a kormányfő előadása után az MTI-nek azt mondta: a miniszterelnök elutasítja azokat a megszokásokat és trendeket, amelyek megbénítják a gondolkodást és valami álságos trendi, politikai korrektség alapján érthetetlenné teszik azokat a problémákat és megoldását, amelyek mindannyiunkat feszítenek.

Szerinte így lehet erről a kérdésről beszélni és vitatkozni, nem úgy, hogy a semmit masszírozzák, ahogy Brüsszelben szokás. Teljesen világos, hogy ez az értelmezés, ami a Brexit utáni európai biztonsági kérdésekkel összefügg, előremutató, s nem levegőbe beszélés. A V4-ek közös dandárjának felállítása egy olyan program, amely ennek "kis előcsatornája" - jegyezte meg.

Az is világos, hogy a migrációval kapcsolatos kérdések megvitatása elképzelhetetlen anélkül, hogy ne gondolnák át Európa jövőjét, és ne néznének bele a tükörbe. Az unió és vezetése mély politikai válságban van, sőt a jelek azt mutatják: meg is bukott. Ennél jóval kevesebbért egy város vezetői már régen leköszöntek volna - tette hozzá.

A beszédet nem lehet úgy értelmezni, hogy bárki az unió politikai végét szeretné, sőt szeretnék megújítani - összegzett Kósa Lajos, aki a Fidesz frakció nevében egyúttal részvétét fejezte ki a müncheni dráma áldozatainak.
Mint mondta, azt látja, hogy az a terrorhullám, ami elönti Európát "nyilvánvalóan, eltagadhatatlanul" összefügg a migrációval, a tömeges bevándorlással, hogy milliók ellenőrizetlenül áramlanak Európába ismeretlen szándékkal, személyazonossággal, származási országgal.

Nem csak nem tudnak kapcsolódni az európai országok értékrendjéhez, szokásaihoz, törvényeihez, de nem is akarnak - mondta a kormánypárti politikus.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com