Köves Slomó: romlott a zsidó közösségek biztonság- és komfortérzete Nyugat- Európában

A muszlim közösségek növekedésével a nyugat-európai országokban romlott a zsidó közösségek biztonság- és komfortérzete - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Köves Slomó hangsúlyozta: az elmúl öt-tíz évben Nyugat-Európában megjelent az erőszakos antiszemitizmus, ami már nem csak verbális, hanem a legdurvább fizikai támadásokban manifesztálódik.

20141212koves-slomo5

Az Európába érkező, feltehetően kis számú, szélsőséges iszlám fundamentalisták tevékenysége természetesen nem csak a zsidó közösségeket sújtja, de - mint nem egyszer a történelemben - a zsidó közösség kiemelt célpontja a terrortámadásoknak.

Itt ráadásul nem csak a terrortámadásokról van szó, hanem az általános komfortérzetről is - tette hozzá. Mint mondta, egy évvel ezelőtti négynapos franciaországi utazása során több negatív élménye volt, a repülőtéri autókölcsönzőben például nem akarták kiszolgálni, míg húsz évvel ezelőtt, amikor két évet élt az országban, egyáltalán nem tapasztalt ilyesmit.

Kitért arra, hogy több francia barátja testőrrel küldi gyermekét iskolába. Ez a tendencia abban az országban, ahol a legnagyobb zsidó közösség él Európában, aggodalmat okoz.

Erre a jelenségre "kellő felelősséggel kell odafigyelni", és "jól meg kellene gondolni, hogy milyen eszközei vannak Európának és a világnak arra, hogy megállítsa ezt a gyűlöletet - mondta a vezető rabbi.

A kvótareferendumról szólva akceptálhatónak és "mindannyiunk érdekének" nevezte azt, hogy "ellenőrizetlenül ne engedjünk be migránsokat Magyarországra".

Ugyanakkor azt is át kell gondolni, az e a helyes megoldás, ha "abból csinálunk erkölcsi kérdést, hogy ezeket a sok esetben nagyon szerencsétlen, menekülő embereket milyen módon fogadjuk be, és hogyan osztjuk el, ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogyan oldjuk meg a problémát a Közel-Keleten, valamint, hogy nekünk, európai embereknek milyen felelősségünk van a probléma kialakulásában" - fogalmazott Köves Slomó.

MTI

Hozzászólások

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

A Facebookozók szétszedték a győri pláza posztját az újonnan hozott kedvencükről.

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Egy pesti taxis emberségből elégtelenre vizsgázott egy kisgyerekes családdal szemben.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

http://ujhazak.com