Már mintegy 260 jelöltet vettek nyilvántartásba a bizottságok

Már több mint 650 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, közel 260-at már nyilvántartásba is vettek közülük a választási bizottságok.A Nemzeti Választási Iroda szerda reggeli adatai szerint több mint 650 egyéni választókerületi jelöltet jelentettek be eddig, ebből 106 a Fidesz-KDNP, 72 a Jobbik, 54 az LMP, 51 az MSZP-Párbeszéd, 40 a Demokratikus Koalíció színeiben indul. Összesen 49 jelölőszervezetnek vannak bejelentett, de még nyilvántartásba nem vett jelöltjei, közel 400.

A választási bizottságok mintegy 260 jelölt nyilvántartásba vételéről már döntöttek: nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP 106 jelöltjét, az MSZP-Párbeszéd 43 jelöltjét, az LMP 31 jelöltjét, a Jobbik 29 jelöltjét, a DK 11 jelöltjét, a Közös Nevező 2018 4 jelöltjét. Három-három nyilvántartásba vett jelöltje van az Együttnek, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Pártnak és a Magyar Munkáspártnak.

Két-két nyilvántartásba vett jelöltje van az Aquila Pártnak, a Családok Pártjának, a Hajrá Magyarország! Pártnak, az Iránytű Pártnak, a Kell az Összefogás Pártnak, a Momentum Mozgalomnak, a Net Pártnak, az Összefogás Pártnak, a Rend és Elszámoltatás Pártnak, valamint a Tenni Akarás Mozgalomnak. Nyolc további pártnak egy-egy jelöltjét vették nyilvántartásba.
    
Az országgyűlési választáson az indulhat, aki március 5-éig összegyűjti az induláshoz szükséges 500 érvényes ajánlást. Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a választókerületi választási irodának, a jelöltek nyilvántartásba vételéről ezután döntenek a választási bizottságok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com