Megérkezett az Air Algerie első járata Budapestre

Megérkezett az Air Algerie első járata Algírból a Liszt Ferenc nemzetközi repüléterre, a gép fogadása után tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Budapest lett a légitársaság első kelet-közép-európai úti célja.

Az új járat heti kétszer, csütörtökönként és vasárnaponként közlekedik majd. Legutóbb 1992-ben kötötte össze légi járat a két várost.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Boeing 737-est a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték, a gép pilótái pedig a magyar és az algériai zászlót lógatták ki a pilótafülkéből.

air-journal-air-algerie-b737-800-nez-et-logo

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat fogadása után tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy 2014 februárjában vetődött fel a közvetlen járat igénye.

Hangsúlyozta, Algériával nem csak a politikai és gazdasági, de az emberek közti közvetlen kapcsolat is kiemelkedő, Észak-Afrikában ebben az országban van az egyik legnagyobb magyar diaszpóra.

Az elmúlt évben 110 millió dollár volt a két ország közti forgalom, ezt szeretnék tovább növelni a járat segítségével - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: száz ösztöndíjat ajánlottak fel algériai fiataloknak magyar egyetemeken, a programra háromszoros volt a túljelentkezés.

Budjema Talai algír közlekedési miniszter beszédében a magyar és algír kapcsolatokat méltatta, mint mondta, az új járat új együttműködések kialakítását segítheti elő.

Hangsúlyozta, hogy Algériát fontos bázissá szeretnék tenni a légi közlekedésben is, ezért minőségi szolgáltatást akarnak nyújtani.

Abdelkader Dehendi, Algéria magyarországi nagykövete beszédében szintén kiemelte a Magyarország és Algéria közötti, 54 évvel ezelőtt megkezdődött "történelmi" barátságot. Hozzátette: az új útvonal új hídfőként szolgálhat az üzleti kapcsolatokban.

Mohamed Abdou Bouderbala, az Air Algerie vezérigazgatója reményét fejezte ki a járat sikerével kapcsolatban, jelezve, hogy felméréseik szerint több százezres utasforgalmi potenciál van a budapesti járatban, amely a 44. úticélja a légitársaságnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com