Megkezdődött a Mihály-napi nagyvásár Debrecenben

Debrecenben szombaton megkezdődött az ország legnagyobb kirakodóvására, a Mihály-napi nagyvásár 50 ezer négyzetméteres területén mintegy ezer árus kínálja portékáit, a kétnapos vásárra 280-300 ezer látogatót várnak - hangzott el a vásár megnyitóján.Mihály-napi nagyvásár DebrecenBarcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere felidézte, hogy az első vásárt 1405-ben rendezték Debrecenben. A fontos, észak-déli, keleti-nyugati kereskedelmi útvonalak metszéspontjában elhelyezkedő település kedvező helyszínt jelentett az ország egész területéről érkező kereskedőknek, kézműveseknek, iparosoknak.

A vásárokat kezdetben a Nagytemplom (elődje, a Szent András-templom) előtt térré szélesedő Piac utcán rendezték, majd ahogy nőtt a sokadalom, a város szélére, a külsővásártérre költöztették - ismertette Barcsa Lajos. Utalt arra, hogy a 18. század elején már évente hat vásárt tartottak Debrecenben, s mivel azok 12-15 napig is eltartottak, egy évben 70-90 napon át vásároztak a városban.

Ha ehhez hozzávesszük a hetivásárokat is, abban az időben Debrecenben az év felében vásár volt. 1747-ben újraszervezték a vásárokat, számukat négyre csökkentették, ez a négy vásár fejlődött tovább, és vált a "debreceni nagyszabadság" fogalmává.

Az elmúlt 20 évben a debreceni közterület-felügyelet szervezésében tartják meg a tavaszi és az őszi országos kirakodóvásárokat, ahol külön utcája van a régi mesterségeknek, negyven árus kínálja ott hagyományos termékét, egyebek mellett kézműves sajtokat, házi lekvárokat és mézeket, szürkemarha kolbászt és mangalica szalonnát, szíjakat, bőrárukat, hordókat, kulacsokat, de lehet vásárolni nádudvari káposztafőző cserépedényeket is.

A vásárban felállítottak egy jurtát is, színpadán 95 fellépő mutatkozik be szombaton és vasárnap Debrecenben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com