Megszavazták az ebcsökkentést - fajmagyar kutyák kapnak csak papírt

A bürokráciacsökkentésre hivatkozva az Országgyűlés csütörtökön elfogadták, hogy a jövőben csak 9 magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt.


A többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozását megszüntetik.

A képviselők végül 111 igen, 47 nem szavazattal fogadták el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter javaslatát. Az előzményekről korábban már itt írtunk.

A tárcavezető szerint a lépésre azért volt szükség, mert agrárgazdasági szempontból teljesen marginális ebtenyésztéssel jelenleg 55 elismert ebtenyésztő-szervezet foglalkozik. Ezek összesen 155 kutyafajtát tartanak fenn, ami nagy terhet jelent a tenyésztési hatóság mellett az államigazgatásnak és a tenyésztőknek is.

kutya-poraz-1024x576

A parlament ez alapján fogadta el a javaslatot, amely szerint a különösen védendő 9 magyar ebfajta:

a komondor, a puli, a pumi, a mudi, az erdélyi kopó, a kuvasz, a rövid szőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla és a magyar agár.

Ezeknek a törzskönyvezését tartják csak fenn, a többi ebfajta tenyésztésével kapcsolatos állami szabályozást megszüntetik.

puli1

A döntéssel a képviselők egy új fogalmat is bevezettek, méghozzá a magyar ebfajtát.

Ebbe a körbe azok a kutyafajták tartoznak, amelyek “Magyarország természetföldrajzi környezetében” alakultak ki, illetve tartásuknak, használatuknak és tenyésztésüknek már történelmi hagyománya van.

A fajták pontos leírását rendeletben szabályozzák majd. A többi ebfajta tenyésztőinek a törvényi elismertsége a jogszabály hatályba lépését követő fél év múlva szűnik meg.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com