Megújult a Muhi csata emlékműve

Átadták a Muhi csata megújult emlékművét, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község határában, a Sajó és a Hernád összefolyásánál szombaton."Emlékeznünk kell bátor elődeinkre, akik mindent megtettek azért, hogy a nemzet túlélhesse a történelem viharos évszázadait" - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára, térség fideszes országgyűlési képviselője az avatóünnepségen.

    
Csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a feláldozott életek értékét, mert a múlt emlékezete nélkül "jövőnk sem lehet" - tette hozzá. A jelenről szólva kijelentette: a Kárpát-medence országai, de egész Európa nehéz kihívások előtt áll. "Nekünk kettős front jutott, meg kell küzdenünk azokkal, akik veszélyt jelentenek évszázados keresztény kultúránkra, és meg kell győzni azokat is, akik nem ismerik fel ezt a veszélyt."
    

Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke úgy fogalmazott: az emlékmű a magyar történelem egy jelentős, ám szomorú eseményét mutatja be, "itt 777 évvel ezelőtt csatát vesztettünk". Arra törekednek, hogy igazságot szolgáltassanak a magyar léleknek, amely évszázadokon keresztül "irtózatos harcok és önfenntartó képesség, talpra állási készség mellett" megmutatta, hogy itt akar élni ebben a hazában - tette hozzá.
    

Hangoztatta: a csatavesztés ellenére nem pusztult el az ország, ahogy a török hódoltság és a szovjet uralmi rendszer után sem. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy az emlékmű megmentéséért évek óta "harcot" folytattak. Az emlékművet nemcsak felújították, de a környéke is újjászületett, hogy több fiatal látogasson ide, számukra interaktív térképet is biztosítanak - jegyezte meg a főigazgató.
    

Mint mondta: az intézetnek kiemelt feladata a nemzeti emlékhelyek megóvása, a látogatottság növelése. Ez utóbbit szolgálja a harmadik éve tartó, az emlékhelyek napja országos programsorozat, amelyhez több, mint ötven emlékhely csatlakozott, köztük a Muhi is. Az 1241. április 11-12-én zajlott csatában a tatárok megsemmisítő vereséget mértek a magyar seregre, ennek állított emléket 1991-ben a Vadász György és Váncza László tervei alapján készült emlékmű, egy sírhantot jelképzelő dombon hetvenegy nagy fakereszt.
    

Az emlékmű az elmúlt évek alatt balesetveszélyessé vált. Muhi önkormányzata 21 millió forintot nyert pályázaton a csata emlékhelyének felújítására, újra látogathatóvá tételére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com