Mentálisan sérültek számára kialakított lakásotthonokat avattak Berzencén

Az eddig egy kastélyépületben elhelyezett, mentálisan sérült ellátottaknak épültek új lakásotthonok a Somogy megyei Berzencén, ahol a Dunántúlon elsőként teremtették meg a támogatott lakhatási szolgáltatásra való áttérés feltételeit.

Az egyik 12 ágyas családias otthon csütörtöki avatásán Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a szociális törvény 1993-as életbe lépése óta még nem volt olyan stratégai szintű változás a mentálisan sérültek ellátásában, mint a mostani.

Czibere

A kormány által 2011-ben hozott döntés értelmében több tízezer pszichiátriai beteg a bentlakásos intézményekből az igényeikre alapozott, jobb életminőséget garantáló, támogatott lakhatási szolgáltatást biztosító családias lakásotthonokba költözhet.

Országszerte hat intézmény 660 lakója számára indult kísérletként a program, amelynek tapasztalatai alapján a következő körben további négyezer ellátottnak kívánnak élhetőbb körülményeket biztosítani - jelezte az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy ez az új ellátási forma nemcsak a szociális szakma, de az egész társadalom számára jelentős lépésnek számít, és szükség volt arra a befogadó légkörre is, ami Berzencén a kezdetektől jellemző volt. Az új ellátási forma hatalmas változás azok számára is, akik ebben a szférában dolgozva eddig csak az intézményi kereteket ismerték, de "szakítani kellett a dogmákkal" - jegyezte meg.

Czibere Károly elmondta: a következő években 17-18 ezer, intézményben lakó pszichiátriai ellátott számára szeretnék megadni a lehetőséget arra, hogy minél hamarabb igénybe vehessék a támogatott lakhatási formát. Változik jövőre a közösségi pszichiátriai szolgáltatók finanszírozása is azzal, hogy az eddiginél kiszámíthatóbb normatív alapú finanszírozásban részesülnek majd.

Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy az állami intézményrendszer "lebontására" a következő körben 36 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre. Kitért arra is, hogy Somogy megyében az elmúlt három évben 3,5 milliárd forint uniós forrást használhattak fel gyermekvédelmi és szociális célokra, így az ellátóhelyek 75-80 százaléka már megújulhatott.

Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője többek között azt hangsúlyozta, hogy a Berzencén egymilliárd forintból megvalósított, az egykori Festetics-kastélyt új lakásotthonokkal kiváltó program rendkívül jelentős lépés egy olyan régióban, amely a hátrányos helyzetű térségek közé tartozik.

A rendezvény kapcsán kiadott sajtóközleményből kiderül: Berzencén 58 éven át működött szociális otthonként az egykori kastély, ami mostanáig 120 ellátottnak volt az otthona.

A teljes egészében európai uniós finanszírozású program keretében a Dunántúlon elsőként teremtették meg kilenc családi ház és egy apartmanház felépítésével a támogatott lakhatási szolgáltatás feltételeit. Ennek lényege, hogy a lakók maguk döntik el kivel és hol szeretnének élni, szociális szakemberek folyamatos segítő támogatásával - cselekvőképességük mértékéig - önállóan dönthetnek további életvitelükről.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com