MSZP: a kormány demográfiai harca megbukott

Az MSZP szerint megbukott a kormány demográfiai harca, mert "tragikusan" kevés gyermek születik és megmagyarázhatatlanul sokan halnak meg.mszpBangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő szombaton az MTI-nek azt mondta, a válság kirobbanásakor 99 149 gyermek születet, addig 2011-ben már csak 88 149 és ezt a folyamatot nem sikerült megállítani, mert bár 2015-re 4 százalékkal több született meg 2011-hez képest, 2016 első 5 hónapjában újra csökkent a születésszám.

Hangsúlyozta: a kormány folyamatosan a családok megerősítéséről beszél, miközben több mint félmillió aktív munkavállaló hagyta el az országot, és gyermeket vállalni ma a legnagyobb szegénységi kockázatot jelenti. A 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben.

Megemlítette azt is, hogy a területi egyenlőtlenségek folyamatosan nőttek a leszakadó régiókban, ott van több gyerek az intézményekben, ahol nagyobb a szegénység és a kormány nem fordít kellő figyelmet a területi különbségek megszüntetésére.

Bangóné Borbély Ildikó szerint az egykulcsos adó, a családi adókedvezmény, a kormány családpolitikájának, gazdaságpolitikájának hatása egyre torzabbá teszi a rendszert. A képviselőnő azt kérdezte a kormánytól: hogyan akarja megállítani a népességfogyást négymillió létminimumon, vagy alatta élő emberrel és "perverz" családpolitikával?

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

http://ujhazak.com