MSZP: kinek az érdekében állt az ESZOSZ megbuktatása?

Az MSZP arra keresi a választ, hogy az állami oldalon kinek az érdekében állt az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) megbuktatása.mszpBangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a szövetkezet 2800 munkavállaló foglalkoztatására tett ígéretet, erre el is költött 1,3 milliárd forint közpénzt, ugyanakkor a munkavégzés és a kifizetések nem valósultak meg.

Felidézte, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János hétfőn, a parlamentben azt mondta, az állami erdőgazdaságok az ígéret ellenére nem biztosítottak munkát ezeknek az embereknek. A magyar állam az egyik kezével adott, a másik kezével részben hozzájárult a program megbukásához - fogalmazott a tárcavezető, aki akkor hozzátette: az erődgazdaságokban oda van ígérve a fa másnak, hogy ez kinek az érdekét szolgálja, ennek közösen utána kell nézni.

Az MSZP képviselője ezzel összefüggésben érthetetlennek nevezte, hogy miközben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter aláírásával támogatta az ESZOSZ-programot, addig a tárcája alá tartozó állami erdőgazdaságok elszabotálták a pályázatban szereplő erdőterületek rendelkezésre bocsátását.

"Hány Fazekas Sándor nevéhez kötődő botránynak kell még kiderülnie ahhoz, hogy a miniszter lemondjon pozíciójáról?" - kérdezte Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az erdőgazdaságok évente több tízmilliárd forintot tüntettek el "maffiamódszerekkel".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.


Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com