MSZP: Matolcsy György jelent veszélyt a forintra

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke jelent valódi veszélyt a forintra és a monetáris politikára.mszpTóbiás József pénteken Budapesten az MNB épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a jegybankelnök a Quaestor-ügy, a devizahitelesek, valamint a jegybanki alapítványok ügye miatt méltatlanná vált posztjára. "Matolcsy Györgynek mennie kell" - jelentette ki, hozzátéve: vagy magától lemond, vagy Orbán Viktor miniszterelnöknek, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell távozásra bírnia.

Közölte: az alapítványok ügyében felelősség terheli kormányfőt és a két minisztert is, valamint az MNB felügyelőbizottságának (fb) tagjait, például a fideszes Papcsák Ferenc fb-elnököt és a jobbikos Nyikos Lászlót is, mert asszisztáltak a történtekhez.

Emlékeztetett arra, hogy a jogszabályok szerint az fb tagjai személyes vagyonukkal felelnek a jegybank gazdálkodásáért. Az fb-tagoknak nyilatkozniuk kell - folytatta -, hogy támogatták-e a jegybank "törvénytelen eljárását".

Tóth Bertalan, a párt frakcióvezető-helyettese szerint nincs betonfal a nemzeti bank és a kormány között. A nemzeti bank kizárólag a monetáris politikával kapcsolatban független, gazdálkodását tekintve nem az, Varga Mihály személyesen gyakorolja az állam tulajdonosi jogait az MNB felett - fejtette ki.

Hozzátette: a nemzetgazdasági miniszter minden évben aláírja a nemzeti bank mérlegét, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az MNB a közpénzt úgy használja fel, ahogy akarja. Szólt arról is, hogy trükkös módon finanszírozták a magyar költségvetés. Rámutatott, az EU tiltja, hogy a nemzeti bank pénzt adjon az államnak és a költségvetésnek, mégis megtörtént ez az alapítványokon keresztül.

Azt firtatta, Varga Mihály tudott-e arról, az alapítványok azért jöttek létre, hogy finanszírozzák az államot.
Tóth Bertalan jelezte, szombaton demonstrációt tartanak a jegybanki alapítványok miatt a fővárosi Szabadság téren az MNB épülete mellett.

Kérdésre válaszolva Tóbiás József azt mondta, helyes, ha Péterfalvi Attila, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is megszólalt az ügyben, de már a jegybanki alapítványok ügyében született bírósági döntések egyértelművé tették, hogy a támogatást kapott magánszemélyek nevét is ki kell adni a kérelmezőnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com