Nébih: a megbírságolt termelők többsége jogszabálykövetővé vált

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált - mondta Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.

nebih1Beszámolt arról is, hogy az a péteri kistermelő, akinél a Nébih a héten 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból szabálytalanságok miatt, bírságra és szigorúbb utóellenőrzésre számíthat. Ennél szigorúbb szankciókat, például a tevékenység folytatásától való időszakos vagy végleges eltiltást azonban a törvény nem tesz lehetővé.

Az üzemet egy takarítatlan garázsban rendezték be, ahol a termelő egyebek mellett penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, piszkos üstökben ipari zsírt olvasztott.

Helik Ferenc tájékoztatása szerint az esettel összefüggésben nem érkezett megbetegedésről bejelentés.
A megsemmisítés költségét a kistermelőnek kell állnia, és jelentős bírságot is be kell fizetnie. Csak addig nem folytathatja a tevékenységét, amíg rendbe nem hozza az üzemet.

A jogszabályok ugyanis csak ezeket a szankciókat teszik lehetővé, az a jogalkotó feladata lenne, hogy ilyen esetekben a termelők eltilthatók legyenek a tevékenységtől akár egy időszakra, akár véglegesen - mondta el Helik Ferenc.

A szabálytalan tevékenység felelőssége szavai szerint közös: a vállalkozóé az elsődleges felelősség, de a piac üzemeltetőjének is "illik néznie az engedélyek meglétét", és a hivatal feladata, hogy a szabálytalanul készített termékeket kiszűrjék.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com