Négy kábítószer-kereskedő ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

Vádat emeltek négy kábítószer-kereskedő ellen - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.A vád szerint legkésőbb 2019 tavaszától az egyik férfi ismeretlen forrásból, rendszeresen, nagyobb tételekben szerzett be a marihuánát, kokaint és ecstasy tablettát. A kábítószereket a férfi budaörsi tartózkodási helyén tárolta, és értékesítette kábítószer-viszonteladással foglalkozó vevői, köztük az egyik vádlott-társa részére. A díler vádlott-társának alkalmanként legalább félkilós tételekben értékesítette a marihuánát, és elfogásukig legalább 544 darab ecstasy tablettát adott el neki.
   
A viszonteladó a kábítószert egy XXII. kerületi ingatlanban tárolta, porciózta és továbbértékesítette, részben nagyobb mennyiségben szintén kábítószer-viszonteladással foglalkozó harmadik vádlott-társának, aki egy bolgár állampolgárságú ismerősével - az ügy negyedik vádlottjával - ugyancsak értékesítő tevékenységet végzett. A két utóbbi vádlott közösen bérelt egy VI. kerületi lakást, elsősorban Budapest területén terjesztették a kábítószereket, elérhetőségüket internetes közösségi oldalakon angolul is hirdették, így sok külföldi is vásárolt tőlük.
    
A nyomozó hatóság 2020 májusában fogta el a négy vádlottat, a budaörsi, a XXII. és a VI. kerületi ingatlanban összesen több száz gramm marihuánát, több száz darab ecstasy tablettát és kokaint foglaltak le. A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt fegyházbüntetés kiszabását indítványozta mind a négyükkel szemben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com