Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek egy felmérés szerint

Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek - derül ki egy reprezentatív kutatásból, amely szerint a 4 és 10 év közötti korosztály ötödét fenyegeti a dehidratáció veszélye.

Schoolboy drinking waterMagyarországon a 7 és 10 év közötti gyerekek egynegyede kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek - olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nestlé közös kutatásáról szóló szerdai közleményben.

A legrosszabb a helyzet a 9-10 éves fiúknál: az ő esetükben tízből négyen a kritikus határérték alatt fogyasztanak vizet - derül ki a 800 fős reprezentatív mintán, fővárosi és kecskeméti gyerekek bevonásával készített felmérésből, amely elsőként vizsgálta a kicsik hidratáltsági állapotát.

A kritikusan alacsony vízfogyasztás különösen gyakori a túlsúllyal küzdő gyerekeknél, közülük minden harmadik potenciálisan alulhidratált, míg az elhízottaknál ez az arány az 50 százalékot is eléri. Ennek oka, hogy a test folyadékigénye a testsúllyal arányos, így a túlsúlyos és elhízott gyerekek szervezetének értelemszerűen több vízre lenne szüksége, ám többségük mégsem iszik többet.

A gyerekek kellő mennyiségű és rendszerességű folyadékbevitele a felnőttekénél is sokkal fontosabb, aminek egyik oka, hogy testtömegükhöz képest nagyobb a testfelületük, így több víz párolog el a bőrükön keresztül. Ráadásul gyakran annak ellenére sem jut eszükbe inni, hogy szomjúságot éreznek.

"A fizikai munka, a torna, a tanulás vagy szellemi tevékenység egytől egyig igénylik a megfelelő folyadék-ellátottságot. Ennek hiányában romlik a figyelem, koncentrálóképesség, de a fizikai teljesítmény is, ami a mozgás hiánya miatt további súlygyarapodáshoz vezethet. De nehézségek léphetnek fel a tanórákon is: a gyerekek gyengébben teljesíthetnek a számonkérések alkalmával" - idézi a közlemény Réthy Lajos főorvost, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetőségi tagját.

Mérsékelt égövön élő, mozgásszegény életmódot folytató felnőttek esetében a folyadék folyamatos pótlására, bevitelére szakértők szerint naponta 8 pohár víz vagy jó minőségű ásványvíz - 1 pohár, azaz 0,2 liter - elegendő lehet, amely a bevitt élelmiszerek víztartalmával együtt már képes biztosítani a szükséges napi mennyiséget.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com