Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

A történet még a csehszlovák Bz-k megjelenése előtti időszakból való, amikor a lassan haladó csattogó öreg, mellékpályákon haladó BCmot-ok haladtak a vasúti pályákon.

A nagy hidegben emberséges volt a kalauz, ezért a kocsikba elhelyezett kályhákba alaposan befűtött. Nos, hasonló történik a csili-vili zöld rendszámú buszokkal is, amelynek darabja 175 millió forintjába került az adófizető állampolgároknak.



Az idős emberek azonban mostanság nosztalgiázhatnak, ha van szerencséjük a környezetkímélő buszokkal utazni.
Ami garantált, biztos, hogy nem fognak rajta fázni, mert az utasteret gázolajos kályhával fűtik, ami meglehetősen büdös. Persze annyira nem bugyuták, hogy a kályha az utastérben legyen. Az utasok ezt nem érzékelik, csak a meleget és a büdöset.

Ezek a Modulo elektromos buszok a vár környékén járnak. Kicsit mellette szólva ez a fűtési rendszer az elektromos járműveknél mérvadó, hiszen egyelőre nincs olyan fejlesztés, hogy melegben légkondi legyen, hidegben pedig hathatós fűtés. Nos, erre a problémára a buszgyártónak fűtés ügyben ki lehetett volna dolgozni egy korszerűbb megoldást, amit a darabonkénti 175 milliós buszokba nem sikerült belepasszírozni.

A zöldrendszámú buszoknak így nagy a környezetszennyezése. Azért annyira aggódni nem kell, mert a buszból csak 20 darabot vettek és jó, ha 10 van forgalomba belőlük, mert állandóak a Modulo halmozottan előforduló hibái a gázolajos fűtéstől eltekintve.



A többi tehát a garázsban van a szerelőknél, akiket „megesz a méreg”. A Modulo-val kapcsolatban előfordultak már olyan extrém hibák, amikor egy szerencsétlenül járt járókelőt az elszabadult busz kereke eltalált. A szakemberek ezt követően konstatálták, hogy a busz szélessége miatt nem fértek el a Széll Kálmán téri fordulóban.
A havas téli időben pedig nem bírtak felkapaszkodni ebben a dermesztő időben a hegyre. Ezért kellett átállni az elektromos fűtésről a büdös gázolajosra. Még szerencse, hogy az Olimpiát nyáron fogják tartani?

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások


Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Autóstul repült be a pékségbe a 66 éves dabasi nő - fotók

Az idős nő a pékség előterébe csapódott be, egy ember megsérült a balesetben.

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

A Facebookozók szétszedték a győri pláza posztját az újonnan hozott kedvencükről.

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Vizes volt a család, ezért nem vette fel őket a pesti taxis az özönvízben

Egy pesti taxis emberségből elégtelenre vizsgázott egy kisgyerekes családdal szemben.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.


Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

http://ujhazak.com