Novák Katalin: a gyerekek beilleszkedését segíti a kötelező óvoda

A gyerekek beilleszkedését segíti a hároméves kor felett kötelezővé váló óvoda - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

NovákKatalinNovák Katalin megjegyezte: a hároméves kornál fiatalabb gyerekek esetében a bölcsőde célja az, hogy a dolgozó szülők elhelyezhessék valahová a kicsit. Emlékeztetett arra is, hogy Európa-szerte a kétkeresős családmodell az elterjedt.

 

Az államtitkár elmondta, óvodák bővítésére, fejlesztésére, összesen kétezer új férőhely létrehozására 2,5 milliárd forint értékben pályázatot írt ki a nemzetgazdasági tárca; a települések igényeik és tehetősségeik mértékében nyerhetnek el támogatást.

Novák Katalin szavai szerint az új rendszer 10-15 ezerrel növelheti az óvodások számát az új szabályozás bevezetése nyomán. "Férőhelyünk több van, mint amennyi óvodás lesz, a fontos az, és ez a pályázat is pont ezt célozza, hogy ott legyenek férőhelyek, ahol a gyerekek vannak" - fogalmazott az államtitkár.

MTI

Hozzászólások


Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.


Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com