Nyilvános konzultációt indít az NMHH az OTT-tartalomszolgáltatásokról

Nyilvános konzultációt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az úgynevezett over-the-top (OTT) online tartalomszolgáltatások médiarendszerre gyakorolt hatásáról, a témával kapcsolatos észrevételeket 2015. január 31-ig várják.

NMHHA hatóság honlapján közzétett felhívásban olvasható: az interneten megjelenő és elérhető, korábban csak a televízió képernyőjén nézhető médiatartalmak átalakítják a hagyományos médiafogyasztási szokásokat, és ebben a változó piaci környezetben a szereplők kötelezettségei, valamint felelősségi és hatásköre ma még nem tisztázott.

Az OTT a szolgáltatás eljuttatásának technológiáját jelenti. OTT-szolgáltatás esetében az interneten keresztül szolgáltatást nyújtó szolgáltató elkülönül az internetszolgáltatótól, szerződéses viszonyban sem áll vele.

A hatóság kiemelt célja, hogy az esetleges szabályozói kérdésekre, kihívásokra adott válaszok megalapozottak legyenek, és lehetőség szerint konszenzuson alapuljanak - írták. Ezért a hatóság párbeszédet kezdeményez a piaci szereplőkkel, illetve a témában érdekeltekkel.

Készítettek egy vitaindító, összefoglaló anyagot az OTT-tartalomszolgáltatások piacáról, a technológiai háttérről, a várható piaci trendekről, illetve a felmerülő szabályozási kérdésekről, továbbá megadtak 12 kérdéskört, amelyekben várják a véleményeket. Az összefoglaló és a kérdéssor a hatóság honlapján olvasható (www.nmhh.hu).

Azt írták: a NMHH várja a területtel foglalkozó szakemberek és minden érintett válaszát a kérdésekre, illetve minden egyéb, a témához kötődő észrevételét 2015. január 31-ig az ottkonzultacio@nmhh.hu e-mail címre.

A válaszokat, észrevételeket anonimizáltan dolgozzák fel és ismertetik - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com