A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata nyerte a sűrített levegővel meghajtott járművek versenyét Kecskeméten

A sűrített levegővel hajtott járművek gyorsasági körversenyét és a gyorsulási versenyét is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Kakukktojás elnevezésű csapata nyerte szombaton Kecskeméten.

Az Aventics Pneumobil Gálafutamon magyarországi és erdélyi felsőfokú oktatási intézmények fiataljai által készített járművek vettek részt, akik a város főterén felállított pályán mérték össze tudásukat. Az 50 méteres gyorsulási versenyt megnyert BME csapata 4,68 század másodperc alatt teljesítette a távot. A gyorsulási verseny második és harmadik helyén a Szegedi Tudományegyetem Pepp-air, illetve Diff-air csapata végzett. A gyorsasági körverseny első fordulójából a 16 csapat közöl 10 jutott tovább, majd a legjobb három jutott be a döntőbe. Ebben a versenyszámban a BME Műszaki Pneumobil Team csapata végzett a második, a Kecskeméti Főiskola Tandofer elnevezésű csapata pedig a harmadik legjobb idővel teljesítette a távot.

oktatas2008-ban a Bosch-csoport kezdeményezte az alternatív meghajtású járművek versenyét, amelyet azóta minden évben megrendeznek. A Kecskeméti Főiskola 2011-ben a pneumatikus meghajtású, majd 2012-ben az elektromos meghajtású járművek országos versenyét rendezte meg. A verseny fő szponzora, az egri Aventics Pneumatika Kft., amely 2015. május 8-án és 9-én rendezi a sűrített levegővel maghajtott járművek következő versenyét, míg a gálafutamot jövőre is Kecskeméten rendezik. A versenykiírás szerint a feladat egy olyan pneumatikus jármű, úgynevezett pneumobil tervezése és elkészítése volt, amely a sűrített levegő energiáját alkalmazva, pneumatikus vezérlő és végrehajtó elemek felhasználásával viszi át a nyomatékot a hajtott kerekekre. A járműnek egy vezetővel kellett teljesítenie a versenytávot.
forrás:MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com