A Gál Ferenc Főiskola veheti át a gyulai egészségügyi felsőfokú képzést

Elmondta: a Szent István Egyetem (SZIE) struktúráját az oktatási kormányzat az utóbbi években elkezdte átalakítani, több Békés megyei képzést is más felsőoktatási intézmény vett át az egyetemtől.

A SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának gyulai egészségtudományi intézetét a Gál Ferenc Főiskola venné át. Görgényi Ernő szerint "a gyulai felsőoktatás e struktúraátalakulásban nagyon jó lehetőséget kapott".



Kiemelte: a GFF az eddigi, a térségben máshol el nem érhető képzéseket - diplomás ápoló, szociális munkás és egészségturisztikai szervező - megőrizné, emellett erősítené a képzések duális jellegét és a felnőttoktatás felé is nyitnának. "A duális képzés révén még piacképesebb lesz a gyulai diploma, hiszen a hallgatók még magasabb gyakorlati értékkel rendelkező tudást szerezhetnek meg" - fogalmazott a városvezető.

Megjegyezte: Gyulán a Szeged-Csanádi Egyházmegye negyedszázada tart fenn köznevelési intézményeket, óvodát, általános iskolát, szakközépiskolát; a felsőoktatási kar átvételével válna teljessé a paletta. Görgényi Ernő elmondta: egyeztetett Palkovics László oktatási államtitkárral, aki hangsúlyozta, a kormány abban érdekelt, hogy Gyulán megmaradjon és erősödjön a felsőoktatás.

A Szent István Egyetem szenátusa október 28-i ülésén 23 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a campus átadását a GFF részére. A fenntartóváltásról csütörtöki ülésén dönt a városi képviselő-testület.

A Gál Ferenc Főiskola egyházi felsőoktatási intézmény, fenntartója a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Papok, hittanárok, egyházi munkatársak képzésén túl Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye mellett Budapesten és Komárom-Esztergom megyében is működtet gyermekvédelmi hálózatot, karitász szolgálatot és szociális intézményeket.

A GFF a szarvasi pedagógiai kart 2014-ben vette át a Szent István Egyetemtől. 2015 óta fenntartója a békési szakképző intézménynek. Jelenleg 1122 hallgató tanul a GFF-en, saját fenntartású iskoláiba mintegy 700 diák jár.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com