A jó oktatáshoz hozzáférés volt az antiszegregációs kerekasztal témája

Az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás nyomán a kormányzati antiszegregációs intézkedések és a jó oktatáshoz való hozzáférés voltak a központi témái az antiszegregációs kerekasztal júniusi ülésének - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy szakmai javaslatok megvitatásával folytatta a munkáját a kerekasztal.
Idézték Czibere Károlyt, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát, aki a tanácskozáson elmondta, hogy Magyarországon erős politikai szándék van a szegregáció felszámolására, ami kormányzati intézkedésekkel párosul.

európai bizottság

"Ezért is érthetetlen és a párbeszéd hiányára utal a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás, amelyet Brüsszel indított a roma gyerekek elkülönítése miatt" - tette hozzá.

Palkovics László oktatási államtitkár a közlemény szerint azt hangsúlyozta, hogy a szegregáció következmény. Úgy fogalmazott: a jó oktatáshoz való hozzáférés az, amely esélyt tud teremteni a hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Az államtitkár arról tájékoztatta a szakembereket, hogy a szintén szerdán ülésező köznevelési kerekasztal két olyan koncepciót tárgyalt meg, amelynek nagy része arról szól, miként lehet együtt oktatni különböző képességű tanulókat. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a következő alkalommal összevont ülést tartson a köznevelési és az antiszegregácios kerekasztal.

A résztvevők rengeteg javaslattal álltak elő, amelyek segíthetik a kormányzati célok megvalósulását - írta az államtitkárság. Felvetődött a már jól bevált Biztos kezdet gyerekházak rendszerének további kiterjesztése, a 2011-ben elindult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat mintájára kollégium létrehozása szakiskolai diákoknak, valamint a sikeres példák megismertetése. A szakmai javaslatokat az Emmi megvizsgálja - hangsúlyozták.

Az ülés végén szó volt a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programról, amelynek célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzés után álláshely biztosítása. Törekvés a hazai köznevelés szaktanári ellátottságának megerősítése, a hiányszakok - például természettudományos képzések - iránti érdeklődés felkeltése is - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com