A PSZ tíz javaslattal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez

Tízpontos javaslatcsomaggal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez a Pedagógusok Szakszervezete. Galló Istvánné elnök egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: többek között kezdeményezik a köznevelési intézmények jogi helyzetének, a mindennapos testnevelésnek, az egész napos iskolának és a kerettantervi szabályozásnak a felülvizsgálatát.

Galló IstvánnéAz érdekvédő a tárca vezetőjének címzett levelüket ismertetve kijelentette: az elmúlt egy év tapasztalata szerint a köznevelés átalakítása számos hibát hordoz, amit korrigálni kell.

A szakszervezeti vezető szerint a megkötött kollektív szerződés hatályát ki kell terjeszteni a szakképző intézményekre, és felül kell vizsgálni a köznevelési intézmények jogi helyzetét. Problémát jelent, hogy az intézmények vezetői nem rendelkeznek munkáltatói jogkörrel, és az intézményeknek nincs költségvetésük - mondta Galló Istvánné.

A PSZ felülvizsgálná a jelenlegi kerettantervi szabályozást is, amely szerintük szűkíti a pedagógusok mozgásterét és nem használ a gyermekeknek.
Az egész napos iskoláról azt mondta: a személyi és tárgyi feltételek hiányoznak, s nem történik más, minthogy a gyerekek egész nap az iskolában vannak. A PSZ szerint ezt ott kell bevezetni, ahol a feltételek adottak. Ahol pedig a szülők igénylik, ott a napközi, tanulószoba rendszerét kell visszaállítani.

Ugyanez a helyzet a mindennapos testnevelésnél is - folytatta a PSZ elnöke, hozzátéve: pártolják azt, de ahol a feltételek hiányoznak, a mindennapos testedzést kell visszahozni.
A pedagógusok életpályamodellje kapcsán kiemelte: felül kell vizsgálni az új munkaszervezési formát, és szükségesnek tartják törvényben szabályozni a foglalkoztatottak létszámának a kiszámítását. A PSZ visszaállítaná a kötelező óraszám intézményét, és áttekintené a kötött, 32 órás munkaidőt is, ami szerintük nem jó, nem működik, és komoly szervezési problémákat okozott.

Ismerje el a kereset a többlettudást, a több diplomát, és az átlagon felüli, többletmunkát - folytatta az érdekvédő, aki szerint a pedagógusok előmeneteli rendszerének döntő módon a megszerzett gyakorlatra, a végzett munkateljesítményre és a megszerzett ismeretekre kell épülnie. A portfóliókészítést be kell építeni a pedagógusok továbbképzésbe - szögezte le.

A szakképzés a PSZ szerint mostohagyermek - mutatott rá Galló Istvánné, hozzátéve: a területen tervezett átalakításokról teljes hírzárlat van. A szakképzés ugyanakkor a közoktatás szerves része, azt függetleníteni tőle nem lehet - hangsúlyozta.

A szakszervezeti levél a pedagógiai szakszolgálatoknál pedagógus munkakörben dolgozók pótszabadságát is érinti, akiknek jelenleg ez nem jár. Galló Istvánné jelezte: márciusban erről már tárgyaltak Sipos Imre helyettes államtitkárral, s akkor ígéretet kaptak a helyzet felülvizsgálatára.

Galló Istvánné elmondta: kezdeményezik, jöjjön létre szakmai-szakértői bizottság, s az készítse elő az indítványokat.
A Nemzeti Pedagóguskar közelgő megalakulásáról azt mondta: semmit nem tudnak a két nap múlva tartandó közgyűlésről. A küldöttek kiválasztása és a közgyűlés tervezett lebonyolítása is komoly aggályokat vetett fel szerinte. Ez a kiválasztottak küldöttértekezlete lesz, és közel sem tükrözi a pedagógustársadalom akaratát - vélte.

Kérdésre az új köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit kinevezéséről azt mondta: "friss szem", nem kötődik a jelenlegi megoldásokhoz, sokkal könnyebben tudja észrevenni a működési problémákat. Talán változtatni is bátrabban mer - jegyezte meg, hozzátéve: minden feltétel adott, hogy szakmai szempontból közelítsen az egyes kérdésekhez. Kérdés, hogy a politika mekkora mozgásteret engedélyez számára - fűzte hozzá a PSZ-elnök.

Galló Istvánné végül úgy összegzett: az elmúlt évtizedek legnehezebb tanéve zárul a héten.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com