A Soproni Egyetem részvételével megalakult a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége

Megalakult a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (Nature Positive Universities Alliance - NPUA), amelynek egyetlen magyarországi alapító tagja a Soproni Egyetem. Az Oxfordi Egyetem és az ENSZ környezetvédelmi programja kezdeményezésére létrejött nemzetközi szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását - közölte a Soproni Egyetem hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a 117 egyetem által alapított szervezet jelentőségét az is mutatja, hogy alapítását követően további több mint négyszáz felsőoktatási intézmény csatlakozott a hálózathoz. A szövetségben részt vevő egyetemek nemcsak tudományos munkájukkal és társadalmi szerepvállalásukkal segítik a biodiverzitás helyreállítását, hanem saját működésüket is fenntarthatóvá teszik.
    

Az, hogy a Soproni Egyetem az elsők között csatlakozva vált a szövetség alapító tagjává, komoly elismerést jelent az intézmény korábbi fenntarthatósági erőfeszítéseinek. Ezen erőfeszítések legfontosabb eleme az egyetemi kampuszként is szolgáló Botanikus Kert átfogó fejlesztése, az intézmény egyre fokozottabb elmozdulása a karbonsemleges működés felé, valamint az erdősítési programja. Az NPUA mellett szintén egyik alapító tagja a Soproni Egyetem a tavaly ősszel megalakult Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformjának - írták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com