Arany fokozatot kapott a Soproni Egyetem a fenntartható egyetemek világranglistáján

A Soproni Egyetem idén a harmadik legzöldebb hazai egyetemként került az UI GreenMetric elnevezésű világranglistára és arany fokozatban kvalifikálta magát a 206. helyre a 85 országot és 1050 intézményt számláló, fenntarthatósági szempontok alapján készül nemzetközi rangsorban - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az eredményt három értékelési ciklust követően érte el az intézmény, amely a "zöld egyetem" filozófia gyakorlatban történő hatékony megvalósításának és a fenntarthatósággal kapcsolatos célirányos fejlesztéseinek köszönhető.
    

A felsőoktatási intézmény a világranglistán az előző évhez képest 76 helyet javított, a résztvevő hazai 11 egyetem közül pedig két helyet. A 2022-es felmérés nagy hangsúlyt fektetett a fenntarthatósággal kapcsolatos közösségi tevékenységek felmérésére, az egyetemek fenntartható működtetésének járvány utáni átalakulására és helyreállítására.
    

Az egyes értékelési területeket figyelembe véve a Soproni Egyetem az "Energia és klímaváltozás" területen előrelépett, megszerezte a második helyet a hazai egyetemek között, emellett megtartotta második helyezését a fenntarthatósággal kapcsolatos "Oktatás és kutatás" és "Vízgazdálkodás" nevű dimenziókban. Az egyetem 82 indikátor mentén szolgáltatott adatokat. Elemzéseket végzett az intézmény zöldfelületei, beépített és nyitott terei, energiatakarékos eszközei, épületállománya, megújuló energiaforrásai, energiafelhasználása, üvegházhatású gázok kibocsátása és ennek csökkentésére tett intézkedéseiről, valamint hulladékkezelési és újrahasznosítási elveiről, szelektív hulladékgyűjtéséről, vízvédelmi programjáról, zéró emissziós járművekkel kapcsolatos sajátosságairól, fenntarthatósággal kapcsolatos kurzusairól, öntevékeny hallgatói szervezeteiről és tudományos publikációiról.
    

A közlemény idézi Fábián Attilát, a Soproni Egyetem rektorát, aki elmondta: a következő években az intézményfejlesztési tervek megvalósítása során számos olyan beruházás várható, amelyek hatással lesznek a fenntarthatósági programjaik kedvező alakulására is. Az Universitas Indonesia (UI) által kidolgozott GreenMetric zöld egyetemi világrangsorolást 2010-ben hívták életre az egyetemi kampuszok fenntarthatóságáért tett erőfeszítések mérésére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com