Az LMP tudni szeretné, hogy mi alapján állították össze a tankönyvjegyzéket

Az LMP közérdekű adatkéréssel fordult az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez, illetve a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez, mert tudni szeretné, hogy milyen szempontok alapján állították össze a tankönyvjegyzéket - mondta Osztolykán Ágnes hétfőn az MTI-nek.

lmpA képviselő hozzátette, arra is kíváncsiak, hogy kiknek a szakmai véleményét vették figyelembe és milyen elemzéseket végeztek.
A politikus szerint a tankönyvpiac államosítása "gyakorlatilag kivégezte" a magyar tankönyvkiadókat, vállalatok mennek csődbe, munkavállalók kerülnek az utcára, sok évtizedes szakmai tapasztalat megy kárba.

Osztolykán Ágnes hozzátette, hogy a döntés káros a diákokra nézve, mert az állami fenntartású iskolák csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szűkített tankönyvjegyzékéből rendelhetnek, ami tantárgyanként két-, de sok esetben csak egyféle tankönyvet jelent.

A kormány ismét politikai szempontoknak rendelte alá a közoktatást és az intézkedéssorozat mögött az áll, hogy a "haveroknak adják ki" a tankönyvkészítés lehetőségét - fogalmazta meg véleményét.

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár azt hiszi, hogy minden gyermek egyforma, mindenkinek ugyanazt, ugyanúgy és ugyanakkor kell megtanítani, miközben az élet ennek ellenkezőjét bizonyítja - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com