Csák János: több mint 126 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Több mint 126 ezren jelentkeztek idén a magyar felsőoktatásba - közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, a felsőoktatási képzések jelentkezési eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.Csák János elmondta, tavaly a jelentkezők száma még 99 ezer volt, az emelkedés azt jelenti, hogy nőtt a felsőoktatási képzési rendszer vonzereje. A kormány célja, hogy "gazdaságilag erős, kulturálisan magabiztos, magabíró családokból" álló nemzet éljen itt, a Kárpát-medencében - jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva: minden egyes szakpolitikai intézkedés ezt szolgálja.
    

Csák János felidézte, az elmúlt öt évben a felsőoktatási rendszerben nagyon sok változtatást léptettek életbe, ezek azt szolgálták, hogy minél több jogosítványt adjanak oda a családoknak, a fiataloknak, és egyben kielégítsék Magyarország gazdasági és kulturális igényeit. A GDP folyamatosan, erőteljesen nő, és ehhez az kell, hogy a képzési rendszerben olyan képzési struktúrákat építsenek ki, amelyek szolgálják a gazdaságot - fűzte hozzá.
    

A miniszter emlékeztetett, ezért kezdeményezték tavaly - sok konzultáció után - a felvételi rendszer megváltoztatását, és ezért adtak több jogosítványt az egyetemeknek. Csák János kiemelte azt is, sokkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba hátrányos helyzetű járásokból, mint korábban. Külön örömtelinek nevezte, hogy a tanár, a tanító és az óvodapedagógus szakokra is a korábbinál többen jelentkeztek.
    

A részleteket ismertetve Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára arról beszélt, a megújult magyar felsőoktatásba 126 449-en jelentkeztek, az immár teljes elektronikus felvételi eljárás keretében. A megújított felvételi rendszer 27 százalékkal növelte a jelentkezői számot. Továbbá százezer olyan leendő hallgató jelentkezett, akinek nincs diplomája. Ez utóbbi szám 26 ezerrel nagyobb a tavalyinál, azaz az átlagot meghaladóan, 34 százalékkal nőtt a diplomával még nem rendelkező jelentkezők száma - közölte.
    

Az államtitkár elmondta, minden ötödik jelentkező műszaki, természettudományi, matematikai vagy informatikai területre szeretne bejutni. Az idősebbek esetében is erőteljes az emelkedés: 32 százalékkal többen jelentkeztek. A legidősebb jelentkező 75 éves, ő germanisztika szakon szeretne tanulni. Hankó Balázs kitért arra is, hogy nőtt a vidéki felsőoktatási intézmények népszerűsége: a nyíregyházi egyetemre 60, a miskolcira 40 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, de a dunaújvárosi, a soproni és a veszprémi intézménybe is átlag feletti számban szeretnének bejutni hallgatók.
    

Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar felsőoktatásban tizenegy egyetem "elitligás", azaz a világ egyetemeinek legjobb öt százalékában van. A sajtótájékoztató után Csák János a témában tartott háttérbeszélgetésen az elmúlt hónapokban felvetődött kérdésekre reagálva arról beszélt, hogy a felsőoktatásban ma csökken a lemorzsolódás, mind a hazai, mind a külföldi hallgatók esetében. Ez meglátása szerint annak tudható be, hogy az intézmények sokkal több gondot fordítanak a "diákjólétre".
    

A miniszter kiemelte azt is, hogy 2018-hoz képest kiugróan jó teljesítményt értek el az egyetemek, miután nőtt a publikációk száma. Ugyancsak kritikákra reagálva Csák János azt mondta, nem igaz, hogy "inflálódna" az egyetemi tanárok kinevezési rendje. Kérdésekre válaszolva közölte, GDP-arányosan az európai uniós átlag felett költ Magyarország a felsőoktatásra a tavalyi és a tavalyelőtti adatok szerint.
    

A stratégiai változások meghozzák majd az eredményeket, a felsőoktatásban két év alatt szemmel látható a javulás - jelentette ki Csák János, hozzátéve: a felsőoktatás átalakítása az egyik legnagyobb sikeres projekt az elmúlt 33 évben. Kijelentette azt is, hogy az Erasmus-programban saját forrásból biztosítják majd 2024-től a finanszírozást.
    

A miniszter közölte, 2013-ban a külföldi hallgatók száma 13-14 ezer volt, mára ez több mint 42 ezerre nőtt. Hankó Balázs a háttérbeszélgetésen elmondta, a jelentkezők száma az alapképzésben emelkedett jelentős mértékben: míg tavaly 65 százalék jelentkezett alapképzésbe, idén ez az arány 70 százalék. Továbbá 74 százalékkal többen jelentkeztek a szakképzésből a felsőoktatásba, mint tavaly.
   

A jelentkezők 60 százaléka nő, 40 százaléka férfi. Az első diplomaszerzésre jelentkezők száma 100 ezerre nőtt, tavaly 74 ezer volt, mindez 34 százalékos emelkedést jelent - közölte az államtitkár. Szólt arról, hogy a "modellváltott" intézményeket választották a legtöbben (62 százalék). Emelkedett továbbá az egyházi intézmények aránya: tavaly 9, ma már 11 százalék az arányuk. Az állami intézmények aránya (23 százalék jelenleg) viszont csökkent.
    

A legtöbben (17 829) az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) jelentkeztek, a szám 16 százalékos növekedést mutat - közölte Hankó Balázs. Az ELTE után a Debreceni Egyetem (11 351 jelentkező), majd a Szegedi Tudományegyetem (9 015) következik. Az államtitkár elmondta, nőtt a vidéki egyetemek népszerűsége: a jelentkezők 57 százaléka Budapestre, 43 százaléka vidéki intézménybe szeretne bejutni, ez az arány tavaly 60-40 százalék volt.
    

Hankó Balázs közölte, idén mintegy 6 ezren jelentkeztek tanárnak, tanítónak, a tavalyi 4400-hoz képest. A közreadott sajtóanyag szerint idén 88 074-en jelentkeztek alapképzésre, míg tavaly 63 622-en. Mesterképzésre 21 396-an szeretnének bekerülni, 2022-ben ez a szám 18 193 volt. Az osztatlan képzésre jelentkezők száma a tavalyi 11 090-ről 12 232-re nőtt. Felsőoktatási szakképzésben az idén 4747, tavaly 6285 jelentkező volt. A legnépszerűbb képzési terület idén a gazdaságtudományi volt, 21 százalékkal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com